Sziasztok! :)
Ez a rész egy kicsit krimisre sikeredett, azért remélem tetszeni fog.
Jó olvasást Ladyes and Gentlemens! ;)
- Neeeee, arra ne menj- szólt rám suttogva Ariana- ott egy vérengző kutya lakik!
Hát későn figyelmeztetett. A hatalmas fekete jószág eldöntött a földön, én pedig kapálózni próbáltam. Olyan nagy volt, hogy alatta alig kaptam levegőt. De nem hagyott nyugton. Aztán egy hang szólította az ebet:
-Na, mi van Titok, finom? Finom a csaj? Hát azt elhiszem....- a pasi negyven körül volt, a haját és a szakállát felettébb elhanyagolta, és a homlokán egy véres kötés futott keresztül. A ruháiról már nem is beszélnék. Ariana úgy látszott, sokkot kapott, és meredten bámult a pasira, mint aki nem hiszi el, hogy ez most vele történik. Kihasználtam, hogy a kutya pillanatnyilag nem figyel, lelöktem magamról, és a pasi szemébe bámultam.
- Mi van, Csaj, menőzünk?-kérdezte kaján vigyorral a képén, és közelíteni kezdett. A gond csak az volt, hogy még nem volt tervem. Nem baj, rögtönzök. Jó az, ha nincs más.
- Azt mondta a kutyáját Titoknak hívják?- kérdeztem, hogy húzzam az időt, és közben a szememmel valami használható fegyver után kutattam. Ariana meg állt, mint a kocsonya. De úgy látszik a pasi játszani akar, mert engem kezdett el követni.
-Ige'.
- Nagyon szép kutya, gratulálok- még egy műmosolyt is sikerült hozzábiggyesztenem- Ezzel szemben, elég vad, megnevelhetné.
Az egész játék arra ment ki, hogy elérjem az a kupacot, egy pár méterrel odébb. Betonvasak. Jobb mint a semmi.
- Titok mindig bevadul, ha csajokat lát- válaszolt olyan primitív hangnemben, hogy hányingerem támadt. Csak nem magáról beszél? Na, majd egy jó kis betonvas segít neki.
- Mi történt a homlokával?-kérdeztem ezt, jobbhíján.
- Neked ahhoz semmi közöd, csitri!- kezdett el ordítani, én meg automatikusan hátráltam egy lépést- Vége a játéknak!!
- Milyen játéknak?- sajnos kifogytam az ötletekből, és még egy méter választott el a kupactól.
- Amit játszol, csitri!- kezdett tényleg bedühödni a pasas, én meg csak reméltem, hogy van olyan buta, hogy beveszi a játékot, amíg elérek a kupacig. Hogy mi lesz utána, azt nem tudom. Ekkor valaki fellökött, ezért elterültem a földön, mint egy zsák. Jó tudni, hogy ilyen könnyen lefegyverezhető vagyok... Bevertem a fejem a betonba, és csillagokat láttam. Hallotam, hogy Ariana sikít mellettem. Szörnyen szédültem, de mégis győzött a kíváncsiság: felültem, és levegő után kapkodva próbáltam kivenni, hogy mi történik. A lány háttal állt nekem, fehér hullámos haja egészen természetfelettinek hatott a romos Köbányán. Nem teketóriázott sokat, hanem egy határozott mozdulattal beledöfte a betonvasat az előtte álló férfi hasába. A pasi szeme kigúvadt, egy elhalt nyögést hallatott, és elterült a földön, miközebn koszos ingjén a vérfolt egyre csak nőtt. Meghalt. A szemem előtt. Nem, ezt én még nem tudtam feldolgozni. Eszméletemet vesztve lehanyatlott a fejem a nyirkos betonra, így estem el én, a rideg Kőbányán, éjnek idején...
***
Amikor magamhoz tértem egy kissé kupis lakásban találtam magam a kanapén, egy pléddel betakarva. Az ismeretlen lány mellettem ült, és...azt kell mondjam, nagyon szép volt. Na, nem úgy, mint ahogy egy fiú néz a lányra, ha szépnek találja, hanem mint ahogy egy lány néz a hozzá hasonlóra. Akaratlanul is összehúztam magam. Hozzá képest én....
Észrevette, hogy magamhoz tértem, és fölém hajolt.
- Ki vagy te?- tettem fel elhaló hangon az első kérdést, ami eszembe jutott.
-Honnan tudod ki vagyok?- lepődtem meg, bár még nem voltam egészen magamnál, és a fejem rettentően sajgott.
- Hogy érzed magad?- tért ki a válasz elől a lány, amivel csak gyanússá tette magát. Felemeltem a fejem (bár kisebb tortúrába került), és megpillantottam a szoba másik végében Arianámat, aki még teljesen kiütve feküdt a fotelban.
- Hogy van?- böktem felé, mert ez jobban érdekelt, mint a saját épségem. Nagyon sokszor idegesített, sőt, igazából most miatta vagyunk itt és nem otthon, de valahogy úgy éreztem, hogy muszáj szeretnem, ha már összetartozunk.
- Semmi baja, azon kívül hogy megijedt- mosolygott halványan Aleksia- Ne aggódj! Te viszont csúnyán beütötted a fejedet, amikor félrelöktelek, bocsánat. Ugye tudod, hogy az épséged érdekében tettem?
Ekkor felsejlettek előttem a múlt éjszaka eseményei.
- Te....öhmm...te tényleg.....- próbáltam keresni a szavakat, hogy ne kelljen kimondanom, ami történt. Lelkileg eléggé labilis vagyok, szóval nem tudni, mikor jön rám a sokk. Amúgy nem is lenne meglepő.
- Hogy megöltem- e?- kérdezte ő szemrebbenés nélkül. Ő ki tudja mondani? Lehet, hogy csak én vagyok ilyen gyenge? Na mindegy.
- Öh.....iigen.....arra gondoltam- motyogtam neki.
- Muszáj volt. Már több ember is panaszkodott rá, nem mellesleg tudta a titkomat- magyarázta.
- A titkodat?- a fejem hasogatása múlni kezdett, és ez a titok felkeltette az érdeklődésemet.
- Ha elmondanám, meg kellene öljelek- mosolygott rám, olyan kedvesen, hogy egyszerűen nem tudtam fenyegetésnek venni a mondandóját. Elnevettem magam, aztán eszembe jutott, hogy nem is tudom hol vagyok. Ez a szoba teljesen ismeretlen volt számomra, sohasem jártam itt.
- Hol vagyok?- kérdeztem meg, hátha kapok rá választ.
- Szia, Ariadne- hallottam meg a hangot, amit titkok öveztek. Amit oly kevésszer hallottam, mégis felismerem.
- Szia Alex- köszöntem vissza bágyadtan, noha a bágyadtságom már rég elmúlt.
- Hogy vagy?- jött egy picit közelebb, de még mindig az ajtófélfát támasztotta- Aleksia, főznél nekünk egy kávét?
- Persze- bólintott a lány, és kiment az apró konyhába.
- Hol vagyok?- tettem fel mégegyszer a kérdést, immár a fiúnak, aki eléggé otthonosan mozgott itt.
- Nálam- húzta pimasz mosolyra a száját. Sejtettem. Vajon ki ez a lány? A barátnője? Az irigység sárga szörnyei máris midenféle teóriákat súgtak a fülembe. elhessegettem őket, most nem ez a fontos.
- Mi történt?- tettem fel az újabb kérdést, és furán éreztem magam, hogy nem emlékszem.
- Miután elájultál?- kérdezte. Döbbentem néztem rá.
- Honnan...
- Aleksia elmesélte a történetet- a tekintete szomorúvá vált- Hülye kis pöcs!
- Hé, hé, nyugi- próbáltam csitítani a fiút, bár én is ideges lettem. A szemében valami egészen különös indulat lángolt, valami mélység, ami magával ragadott. Pár pillanatig csak néztünk egymás szemébe, de aztán elkapta a tekintetét.
-Itt a kávé- lépett be a szobába a lány, és Alex kezébe nyomta a fekete löttyöt. Csak így, simán, feketén? Laza.
- Köszi- mosolygott rá a fiú- kérsz?
- Hát, ja, jöhet- nevetett fel a lány. Csak nem tudtam mitől ilyen boldog. Mondjuk szép dolog a szerelem...
- És te?- fordult felém is Alex, és töltött, meg sem várva, hogy mit felelek.
- Öm......köszi- mosolyogtam rá halványan, de még mindig a tegnap este rémségei jártak a fejemben. Apropó. Hány óra lehet?
- Hány óra van?- öntöttem szavakba kérdésem, remélve, hogy nem kapok szívrohamot a válasz hallatán. Nem mondtam apunak, hogy elmegyek valahová. Otthon kéne lennem...
Alex telefonjának a kijelzője villant fel a sötétségben. Hajnali három. Ó, te jó ég, hajnali három!!
- Öh, nekem mennem kéne haza...-motyogtam elveszetten. Apu rettenetesen aggódhat!
- Mi van, vár otthon apuci?- kérdezte Alex maró gúnnyal.
- Csak nem mondtam neki, hogy eljövök- lehajtottam a fejem, és beharaptam az alsó ajkam, hogy nehogy valami olyasmit vágjak a fejéhez, amit később megbánok. Nyilván az fáj neki, hogy őt már nem várja haza senki, csak Aleksia, aki még mindig nem egészen tudom, hogy kicsoda. Nem mondtam semmit. Fájdalmasan jó kislánynak éreztem magam. Egy szirénázó autó haladt el az utcán a panel előtt. Aleksia az ablakhoz ugrott, félrehúzta a függönyt, és lenézett. Elkerekedett a szeme, az arcán döbbenet suhant végig.
- A rendőrök- suttogta- megtalálták a holttestet.
