1. A kezdetek (a mesélő szemszöge)

Sziasztok! :)

Meghoztam az első részt, amihez olyan sok hozzáfűznivalóm nincsen. Megismerjük a főszereplő lányt, és az osztályfőnököt, aki tud valamit, amit senki más nem. De egyszer minden titokra fény derül.

Kérlek hagyjatok magatok után nyomot! :) Jó olvasást!! <3

Tél volt, sűrű pelyhekben hullt a hó. A hóesésben egy fekete alak ment, nagy kontrasztot vetve a tájjal. Lassan lépkedett, fekete haját szemébe fújta a szél. Lehajtott fejjel baktatott, minden bizonnyal a gondolataiba mélyedt, mert nekiment egy idős úrnak.
-Juj, bocsásson meg!- kapta a szája elé a kezét.
-Semmi gond-a bácsi feldúltnak tűnt, hogy már korán reggel majdnem fellökték. De a lányt ez a legkevésbé sem érdekelte. Továbbra is gondolataiba mélyedve lehajtott fejjel próbált utat törni magának a hóban. A bácsi tovább ment ugyan, - nem akarta megszólni ezt a furcsa lányt-de egy ideig még morgott magában. ,, Milyenek ezek a mai gyerekek, csakúgy fellökik az embert! Bár szegény pára így is elég vékony, csodálkozom, hogy nem fújta el a szél! Szegénykém biztos nem látott a nagy hóviharban. De hogy milyen zenét hallgatnak ezek a mai fiatalok! Valami szörnyű durva hörgés volt. Még két méterre is elhallatszott a lánytól! De hogy milyen furcsán nézett ki! Mindene fekete volt, még a haja is, és a fél szemét takarta. Hát igen, ez a zord szél mindenkinek a szemébe fújja a haját. Apropó a szeme! Hogy miért festik ki ilyen vastagon a mai gyerekek a szemüket?! A mi időnkben még szemfesték sem volt, mégis életben vagyunk!! Hahjaj, ezek a mai fiatalok!"- és a bácsi is gondolataiba mélyedve ment tovább az úton. 
      De a lányt már egészen más gondolatok foglalkoztatták. Láthatóan nagyon izgatott volt, alig figyelt rá hova megy, az egész út alatt ,,csak" három embernek ment neki.
-Jajj, bocsásson meg!...Bocsánat!...Elnézést!...-kért sűrűn bocsánatot.
-Semmi baj-mondták fintorogva. De Ariadnét ez nem érdekelte. Nagyon izgult, és nagyon félt is. Attól, hogy ahová megy, ott nem fogadják majd be. Megint egyedül lesz. Belépett a gimi kapuján, és az ajtóhoz ment. Vett egy nagy levegőt, és aztán lenyomta a kilincset. Nos, a hatás durvább volt, mint várta. Csomó megvető pillantás, csomó lenéző szempár. Lehajtotta a fejét és  megsemmisülten, kullogott tovább. Amikor odaért a portásfülkéhez, gondolta, megkérdezi hogy melyik a terme. 
-Csókolom! Meg tudná mondani, hogy melyik a 9/b osztály terme?-kérdezte nagy szemekkel. 
-A Halloween-buli majd novemberben lesz-felelte a portás, nem is hallva a kérdést, melyet neki címeztek ugyan. Úgy nézett ki, hogy a fülét kikapcsolta, de a szemét annál inkább nem. Teljesen leragadt a lány külsejénél. Pedig a belső sokkal fontosabb, ilyen idős korában ezt már tudhatná. Kérdőn nézett Ariadnéra a szemüvege mögül, hogy miért ácsorog még mindig itt, ilyen bizonytalanul, tutyi-mutyin.
-Ja, nem az, hanem, hogy melyik a 9/b terme?-tette fel a kérdést még egyszer, és közben egyre kevesebb esélyt látott arra, hogy befogadják majd.
-Ja-állapította meg a portás elég agyhalott módon, hogy tévedett-A 9/b terme...lássuk csak...-böngészni  kezdett egy nagyon hosszú listát, majd körülbelül 5 perc múlva kijelentette- a 9/b terme az ötödiken, a folyosó végén lesz. 207-es terem-biccentett.
-Köszönöm. Csókolom-köszönt el gyorsan.
- Viszlát-biccentett a portás, és amikor azt hitte, hogy a lány már nem látja, furcsán, gyanakodva nézett utána.
Közben Ariadne elindult fel az ötödikre, és azon bosszankodott, hogy hogyan fog felgyalogolni minden nap oda. Amikor felért körülnézett. Az épület tettszett neki. Vörös téglás építmény, öt emelettel. Megfordult, és visszanézett a lépcsőre, amiről jött. Két dolgot is észrevett. Az egyik, hogy nagyon magasan van, a másik, hogy a negyedik emeleten lévők őt bámulják. Gyorsan elkapta a fejét, és igyekezett nem elbőgni magát. Nehezére esett, de sikerült. Odalépett a teremajtóhoz, vett egy nagy levegőt (megint), és benyitott.
       Az ajtónyílásra mindenki felnézett aki a teremben tartózkodott, és elhallgattak. A tanár még nem volt bent, ez a káoszon is látszott, ami a teremben uralkodott eddig. De most néma csönd lett. De most Ariadne nem megvető pillantásokat kapott. Csak végignéztek rajta, és újra beszélgetni kezdtek. Látszólag kicsit megnyugodott, mert halkan kifújta a levegőt, és halványan elmosolyodott. Aztán találkozott a szeme egy szőke vasalt hajú lánnyal, aki még mindig bámulta, de ahogy Ariadne ránézett, furcsán elkapta a tekintetét. A fekete lány nem foglalkozott vele, inkább körbenézett. Két hely volt, az egyik egy barnás hajú fiú mellett, aki valami számítógépes játékról beszélt folyamatosan, a másik pedig egy világosbarna hajú lány mellett, aki éppen nagy beszélgetésben volt a mögötte ülő két lánnyal, és kicsit furák voltak a ruhái, legalábbis Ariadne nem szokott hozzájuk, feltűnően nagyon színesek voltak. És volt egy homokszínű fejpánt a fején. (?)
-,,Szóval olyan hippisen néz ki".gondolta, és közben tétován letette a táskáját a lány melletti üres helyre, ami így már nem is volt olyan üres. 
-Szia-köszönt rá mosolyogva a hippi lány, majd köszöntek a többiek is.
-Sziasztok-mosolyodott el Ariadne, és kicsit biztosabban ült le, és hallgatta a lányok beszélgetését.
-Szerintem Jace helyesebb a Csontvárosból-mondta el a véleményét egy sötétszőke melírozott lány, akinek piros rúzs volt a száján, és visszafogott, mégis egyedi ruhái voltak.
-Szerintem pedig szánalmas, hogy filmsztárok képei előtt csorgatjátok a nyálatokat és álmodoztok, ahelyett koncentrálhatnátok a való életre, és az igazi fiúkra. Bár most, hogy így belegondolok, álmodozzatok csak, hiszen ha már az igazi fiúk nem nagyon vesznek észre, akkor el kell valamivel terelni a figyelmet, nemde?-szólt bele a beszélgetésbe a másik lány, miközben gúnyos mosolyra húzta a száját. A többiek döbbenten néztek rá, Ariadne pedig végigmérte őt. Baromira gyönyörű volt, nagyon, komolyan. Hatalmas zöldeskék szemét ugyanilyen színű szemhéjfestékkel, és szemceruzával emelte ki, gesztenyebarna haja pedig hullámosan omlott a vállára. Menő, és nőies ruhákat viselt, kifinomult, nem túl sok ékszerrel. Gyönyörű, és nagyon szimpatikus volt egészen addig, amíg meg nem szólalt.
      Nyílt az ajtó, és (újfent) mindenki odanézett. Egy nő lépett be, és odament a tanári asztalhoz, letette a naplót. Barna haja volt, hullámos, és barna szeme, amivel barátságosan nézett körbe. 
-Sziasztok, Rácz Zita vagyok, az osztályfőnök. Nem rég kezdtem tanítani az iskolában. Szerintem az ülésrend maradhat. Vagy van valakinek gondja az ülésrenddel?-nézett körbe, de egy kezet sem látott, úgyhogy rátért a következő témára-Az órarendet lediktálom, de a tankönyvek sajnos csak holnap fognak érkezni, úgyhogy akkor kapjátok. Viszont adok két lapot, az egyiken adatokat kell kitölteni, kérlek figyeljetek oda. A másik pedig egy kis felmérés-szerűség, még mielőtt bemutatkoztok, ezt töltsétek ki. Csak saját gondolatok, megérzések alapján!- az ofő elmosolyodott, körbement a teremben, és mindkét lapot kiosztotta. A teremben csend lett, és mindenki az adatok kitöltésére koncentrált. Addig Rácz tanárnő kicsit nézelődött a teremben, és kíváncsian figyelte leendő osztályát, és elmosolyodott. Az első osztálya. Aztán két jelentkező kezet vett észre. Két egymás mellett ülő lány jelentkezett, és ebben még semmi furcsa nincs. Csakhogy, az egyik lány feltűnően színes, és bohókás ruhákat viselt, így még jobban kiemelve a mellette ülő lány feketeségét. Érdeklődve nézte a két lányt. Vajon miért ültek egymás mellé? Vajon miért szimpatikusak egymásnak? Az ofő már tudta.
-,,Milyen furcsa lehet, hogy ők még nem tudják..."-mosolyodott el, és felszólította Ariadnét.