7. Kávé és Rágódás

Hello ;) Itten van a hetedik rész, jó olvasást!! 

zene

Másnap reggel hullafáradtan keltem, mivel még este a film után Fall Out Boy maratont tartottam, Így kb hajnali 2 körül aludhattam el, ami miatt a felkelés kissé nyöszörgősre sikeredett. Amúgy a film jó volt, nagyon-nagyon sokat sírtam rajta.Tényleg nagyon szép film, és jó gondolatokat fejez ki. Nagy nehezen kitápászkodtam a jó puha párnák közül, bár nagyon fájt... Álmosan, szinte vakon turkáltam a szekrényemben és gyorsan kikaptam a fekete harisnyám, a fekete-pink kockás szoknyám, egy nagy fekete övvel, és egy fekete-szürke szívecskés pólóval, meg egy nagy fekete pulcsival. Elégetetten néztem végig magamon, most ilyen hangulatom volt. Fogat mostam és jöhetett a hajam. Kivasaltam, és próbáltam valamit kezdeni az oldalfrufrummal, mivel igencsak elaludtam. Sokat szenvedtem vele, de végül egy fél kiló hajlakkal sikerült megoldani. Sminkelni nem volt kedvem, illetve nem ilyen korán, úgyis csak elkenődik, szóval inkább lementem apuhoz a konyhába, aki természetesen ébren volt. Mindig ébren van, nagyon korán kel. Elmondása szerint hajnali 5-kor. Hogy miért? Nem tudom. Nem álmos, felkel magától. Éppen háttal állt, és kávét főzött. Az tény, hogy apu nem nagyon tud főzni, de az egyetlen dolog amit viszont profin, az a kávé. Úgyhogy mosolyogva mentem oda hozzá, és figyeltem, hogyan művészkedik. Amikor felém nyújtotta a forró, habos műalkotást, szinte csillogó szemel nyúltam érte. Imádom a kávét!!
-Mit tettél bele?-kérdeztem meg, mivel nagyon finom volt- Mintha fahéj lenne benne, ami kicsit olyan...téli, karácsonyi hangulatot kölcsönöz neki.
-Bizony, fahéj van benne- mosolygott-de nem csak. Római Mogyorókávéból csináltam, kétszer főztem át, hogy selymesebb legyen az íze, tettem bele fahéjat, felhabosítottam a tetejét, és végül, szórtam rá egy kis csokidarát.
-Hűűűűűűűű!!!- Professzionális olasz minőség- mosolyodtam el lenyűgözötten- Köszönöm.
-Szívesen-mosolygott vissza, majd belekortyolt a saját kávéjába, én pedig összevontam a szemöldököm, ugyanis valami nagyon nem stimmelt.
-Hogy lehet a kávéd vörös?- kérdeztem meg végül, ami a szívemet nyomta.
-Ez kulisszatitok, szóval ne mondd el senkinek. Tettem bele egy kis chilit- vette bizalmasra a figurát.
-Chilit?-kérdeztem elkerekedett szemmel. Ez azért mégiscsak furcsa- Megkóstolhatom?
-Persze, de vigyázz, kicsit csíp- adta át a bögrét, én meg belekortyoltam.
-Úúúúúúúúúúúúú, apuuu ez nagyon csíííp!!!!!- Kezdtem visításba, és villámgyorsan kerestem egy poharat, amibe vizet önthetek.
-Ennyire azért nem volt csípős- nézett apu meglepetten, majd felém nyújtott egy poharat.
-Húúú, kökii- vettem el, és mohón kortyolni kezdtem a hideg vizet- Ezek szerint nem bírom a csípőset- állapítottam meg, miután jobb lett.
-Hát, ezek szerint nem-értett egyet apu- Bogyi, menned kéne!
-Hány óra?-kaptam fel a fejem, mert a nagy kávézásban elfelejtettem, hogy nekem tulajdonképpen most suliba kéne mennem.
-Ötven van-nézte meg a tableten apu.
-Úúúúúúúú, akkor rohanok- pattantam fel az asztaltól, és felrohantam.
Negyed órával később a suli kapuján battyogtam be éppen, immár sminkben, amikor egy ismerős táskát pillantottam meg. NI Ki szakadt táskája mellett egy full fekete táska volt ledobva, a tulajdonosa pedig háttal állt, és NI Kivel beszélgetett. Nem akartam megzavarni őket, meg kicsit hülyén jött volna ki, hogy csak úgy odapofátlankodom, úgyhogy csak odaintettem, és mentem tovább az ajtó felé. Igyekeztem nem rágódni azon, ami nem is rám tartozik, de egyszerűen nem értettem, hogy mit akarhat Alex NI Kitől. Tényleg. NI Ki még tartozik egy sztorival. Tegnap megígérte... Mivel egyre jobban kezdte fúrni az oldalamat a dolog, ezért miután felértem a terembe, elgondolkodva néztem magam elé, és valószínűleg a szemöldökömet is ráncolhattam, mivel ez másnak is feltűnt.
-Min gondolkozol ilyen nagyon?- kérdezte egy mosolygós arc, én pedig felismertem benne a tesómat, aki megint valami furi cuccban járkált, és virult a boldogságtól. Remek, örülök, hogy ő boldog.
-Semm, igazából nem tartozik rám, és RÁD SEM-nyomtam meg az utolsó két szót- szóval legyél szíves arrébb vidámkodni magad, és hagyj gondolkodni- szóltam rá. Idegesített. Nagyon. Erre sajnos elszomorodott az örökvidám lány, és leült a helyére, és gondolom nem értette, hogy mit tehetett ellenem, amiért dühös vagyok rá. Nem vagyok rá dühös. Idegesít. Persze aztán meg nekem lett lelkiismeretfurdalásom, hogy megbántottam. Klassz. Amúgy tényleg kezdett érdekelni, hogy Alex és NI Ki mit beszélgethetett a kapuban, mert elég komolynak tűntek. Vajon NI Ki el fogja mondani? Remélem. Amúgy is megígérte. Arra eszméltem, hogy a matek tanát dühösen mered rám, és gondolom választ vár a kérdésre, ami egyébként nem hallottam. Ja, hogy már elkezdődött az óra? Alex helye felé kaptam a fejem, és meglepetten konstatáltam, hogy tök üres. Mint ahogy NI Kié is.  De miért nem jöttek be? Hol vannak? És mi történhetett?

6. Apu és Sültkrumpli

Hali! Bazinagy késéssel ugyan, de itt van a kövi... hihi... bocsánat, elég sűrű az életem mostanában... khmm...khmm...Szóval jó olvasást!!
zene

Ijedten kaptam félre a fejemet, mert a konyhából egy furcsa zajt hallottam.
-Apu?!- kérdeztem újra, és remegett a hangom. Hol lehet? Ezt nem értem. Mindig szólni szokott, hogyha elmegy valahova, és akkor én nem megyek haza, hanem inkább beülök egy kávézóba, vagy moziba. Félek egyedül otthon. Hirtelen, valami nagyon furcsa érzésem támadt, és mivel a megérzéseim általában be szoktak jönni, ezért most már szinte halálfélelmem kezdett lenni. Ijedten kapkodtam a fejemet, hogy a ház összes sötétebb zugát egyszerre szemmel tudjam tartani. Ilyenkor indult volna el a horror filmekben az a sejtelmes zene, mindjárt megjelenik a gyilkos, és meg akar ölni. De aztán általában happy end szokott lenni, és a főszereplő megmenekül. Ja, a filmekben. Csakhogy ez most a valóság. Próbáltam magam nyugtatni, amikor meghallottam, hogy a mögöttem lévő ajtó kilincse lenyomódik. Halk, kicsit akadozó hangot adott ki, olyat, mintha rozsdás lenne...Arra gondoltam, hogyha most meg fogok halni, akkor inkább én, mint apu. Amióta az eszemet tudom, csak ő van nekem, és csak én vagyok neki. Illetve... beugrott egy régi kép, nagyon homályosan, de derengett. Apu, Én, és egy rám nagyon hasonlító lány, és egy nő ült a tengerparton, és nevettünk a naplementébe. Nem tudom mire vélni ezt az emléket, még csak azt sem tudom, hogy valós-e, de valahogy, ha ez a kép eszembe jut, nagyon boldognak érzem magam. Nagyon boldog vagyok ott a tengerparton. Nem tudom, hogy megtörtént-e egyáltalán, engem mégis felvidít. Mivel kissé elkalandoztam, észre sem vettem, hogy áll mögöttem valaki...
-Itt vagyok-szólalt meg végül apu, amikor úgy gondolta, hogy végképp nem fogom észrevenni, hogy ott áll. Én meg egy hatalmasat sikítottam. mert így is a frász kerülgetett- Mi az, rossz a lelkiismereted??- kérdezte apu cinkosan mosolyogva- vagy én lennék ilyen ijesztő??- nézett aggódva a tükörbe, hogy mi történhetett, majd amikor megnyugodva konstatálta, hogy semmi, újra rám nézett.
-A frászt hoztad rám!!-mosolyodtam el, mert azért mégiscsak megnyugtató, hogy ő volt az, és nem a kanalas gyilkos... Apu nagyon jó színész. Nem is értem, miért nem próbálkozik meg a szakmával.
-Nem, én vagyok ijesztő. A portás reggel azt hitte, hogy a Halloween-re jöttem- meséltem szomorúan.
-Ugyan már! Ne foglalkozz vele!! Csak azok véleménye számít, akik szeretnek- mondta mélyen a szemembe nézve, és közben megsimította a vállamat- és amúgy is. Nekem te vagy a legszebb kis bogyó a világon!-mosolyodott el, és megölelt.
-Szeretlek apu- öleltem meg szorosan, és könnyek szöktek a szemembe. Mi lenne velem nélküle? Valószínűleg teljesen egyedül lennék. Szinte már- már olyan nekem apu, mint egy legjobb barát. Legjobb barát, és egyben apuka. Együtt elmélkedünk az élet nagy dolgairól, eszünk sültkrumplit, vagy a tableten zenét hallgatunk. De tévézni is szoktunk. Apu a művészfilmeket szereti jobban, én pedig inkább a fantasy-kat, vagy a horrorokat.
- Én is szeretlek, kisbogyó- kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni- Na, ne sírj! Mi itt vagyunk egymásnak, itt is voltunk, és itt is leszünk, és együtt túlélünk mindent. Halhatatlanok vagyunk.
-Néha tényleg úgy érzem, mintha halhatatlan lennék, és mintha már mióta itt lennék, és élnék- elmélkedtem.
-Hát bogyó, ez az élet, egy ilyen dolog. Végtelen-mosolygott- Na, ki kér sültkrumplit?-kérdezte, mintha lenne itt bárki is rajtunk kívül.
-Éééééén!!- jelentkeztem belemenve a játékba. Nevetve leültünk a kanapéra, és időközben apu felnyomta a villanyt, így már nem is tűnt olyan ijesztőnek az a kanapé. Kibontotta a fagyasztott sültkrumplit, és berakta a sütőbe.
-Mit nézzünk?-tette fel a szinte mindennap elhangzó, már jól ismert kérdést. Szinte minden nap megnézünk valamit.
-Hááát...-gondolkodtam el- ne horrort. Frászt kaptam most is, hogy nem találtalak-emlékeztem vissza az esetre, és megborzongtam.
-Rendben, akkor nézzük...Mit szólsz a Lány Kilenc Parókával című filmhez?-vette elő a DVD-t.
-Miről szól?- kérdeztem érdeklődve, miközben a borítót tanulmányoztam.
-Van egy huszonéves lány, aki boldogan éli az életét, amikor is, kiderül, hogy mellrákja van. Kemoterápiát kell kapnia, amitől kihullik a haja. Vesz kilenc különböző parókát, és a hangulatait fejezi ki vele. Így kialakul kilenc különböző énje is. És, hogy hogyan éli meg a betegségét, és, hogy mit von le tanulságként-mesélte apu.
-Juuuuuj, ez nagyon szomorúúúú-szomorodtam el a sztorit hallva.
-Igen, de nagyon szép film-próbált meggyőzni apu.
-Te már láttad?-kérdeztem meglepetten.
-Igen, és nagyon szeretem, ezért szeretném, hogy megnézd-mosolyodott el.
-Oki akkor nézzük-mosolyogtam rá vissza, és nagyon örültem, hogy nekem ilyen jófej apukám van. Apu betette a DVD-t, amikor is, nekem eszembe jutott a krumpli. Ha nem szólok, simán ottfelejti. De hála ég még épp idejében szóltam, mert nem égett meg annyira, Így a krumplis tállal az ölünkben elkezdtük nézni a filmet.