Hali! Bazinagy késéssel ugyan, de itt van a kövi... hihi... bocsánat, elég sűrű az életem mostanában... khmm...khmm...Szóval jó olvasást!!
zene
zene
-Apu?!- kérdeztem újra, és remegett a hangom. Hol lehet? Ezt nem értem. Mindig szólni szokott, hogyha elmegy valahova, és akkor én nem megyek haza, hanem inkább beülök egy kávézóba, vagy moziba. Félek egyedül otthon. Hirtelen, valami nagyon furcsa érzésem támadt, és mivel a megérzéseim általában be szoktak jönni, ezért most már szinte halálfélelmem kezdett lenni. Ijedten kapkodtam a fejemet, hogy a ház összes sötétebb zugát egyszerre szemmel tudjam tartani. Ilyenkor indult volna el a horror filmekben az a sejtelmes zene, mindjárt megjelenik a gyilkos, és meg akar ölni. De aztán általában happy end szokott lenni, és a főszereplő megmenekül. Ja, a filmekben. Csakhogy ez most a valóság. Próbáltam magam nyugtatni, amikor meghallottam, hogy a mögöttem lévő ajtó kilincse lenyomódik. Halk, kicsit akadozó hangot adott ki, olyat, mintha rozsdás lenne...Arra gondoltam, hogyha most meg fogok halni, akkor inkább én, mint apu. Amióta az eszemet tudom, csak ő van nekem, és csak én vagyok neki. Illetve... beugrott egy régi kép, nagyon homályosan, de derengett. Apu, Én, és egy rám nagyon hasonlító lány, és egy nő ült a tengerparton, és nevettünk a naplementébe. Nem tudom mire vélni ezt az emléket, még csak azt sem tudom, hogy valós-e, de valahogy, ha ez a kép eszembe jut, nagyon boldognak érzem magam. Nagyon boldog vagyok ott a tengerparton. Nem tudom, hogy megtörtént-e egyáltalán, engem mégis felvidít. Mivel kissé elkalandoztam, észre sem vettem, hogy áll mögöttem valaki...
-Itt vagyok-szólalt meg végül apu, amikor úgy gondolta, hogy végképp nem fogom észrevenni, hogy ott áll. Én meg egy hatalmasat sikítottam. mert így is a frász kerülgetett- Mi az, rossz a lelkiismereted??- kérdezte apu cinkosan mosolyogva- vagy én lennék ilyen ijesztő??- nézett aggódva a tükörbe, hogy mi történhetett, majd amikor megnyugodva konstatálta, hogy semmi, újra rám nézett.
-A frászt hoztad rám!!-mosolyodtam el, mert azért mégiscsak megnyugtató, hogy ő volt az, és nem a kanalas gyilkos... Apu nagyon jó színész. Nem is értem, miért nem próbálkozik meg a szakmával.
-Nem, én vagyok ijesztő. A portás reggel azt hitte, hogy a Halloween-re jöttem- meséltem szomorúan.
-Ugyan már! Ne foglalkozz vele!! Csak azok véleménye számít, akik szeretnek- mondta mélyen a szemembe nézve, és közben megsimította a vállamat- és amúgy is. Nekem te vagy a legszebb kis bogyó a világon!-mosolyodott el, és megölelt.
-Szeretlek apu- öleltem meg szorosan, és könnyek szöktek a szemembe. Mi lenne velem nélküle? Valószínűleg teljesen egyedül lennék. Szinte már- már olyan nekem apu, mint egy legjobb barát. Legjobb barát, és egyben apuka. Együtt elmélkedünk az élet nagy dolgairól, eszünk sültkrumplit, vagy a tableten zenét hallgatunk. De tévézni is szoktunk. Apu a művészfilmeket szereti jobban, én pedig inkább a fantasy-kat, vagy a horrorokat.
- Én is szeretlek, kisbogyó- kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni- Na, ne sírj! Mi itt vagyunk egymásnak, itt is voltunk, és itt is leszünk, és együtt túlélünk mindent. Halhatatlanok vagyunk.
-Néha tényleg úgy érzem, mintha halhatatlan lennék, és mintha már mióta itt lennék, és élnék- elmélkedtem.
-Hát bogyó, ez az élet, egy ilyen dolog. Végtelen-mosolygott- Na, ki kér sültkrumplit?-kérdezte, mintha lenne itt bárki is rajtunk kívül.
-Éééééén!!- jelentkeztem belemenve a játékba. Nevetve leültünk a kanapéra, és időközben apu felnyomta a villanyt, így már nem is tűnt olyan ijesztőnek az a kanapé. Kibontotta a fagyasztott sültkrumplit, és berakta a sütőbe.
-Mit nézzünk?-tette fel a szinte mindennap elhangzó, már jól ismert kérdést. Szinte minden nap megnézünk valamit.
-Hááát...-gondolkodtam el- ne horrort. Frászt kaptam most is, hogy nem találtalak-emlékeztem vissza az esetre, és megborzongtam.
-Rendben, akkor nézzük...Mit szólsz a Lány Kilenc Parókával című filmhez?-vette elő a DVD-t.
-Miről szól?- kérdeztem érdeklődve, miközben a borítót tanulmányoztam.
-Van egy huszonéves lány, aki boldogan éli az életét, amikor is, kiderül, hogy mellrákja van. Kemoterápiát kell kapnia, amitől kihullik a haja. Vesz kilenc különböző parókát, és a hangulatait fejezi ki vele. Így kialakul kilenc különböző énje is. És, hogy hogyan éli meg a betegségét, és, hogy mit von le tanulságként-mesélte apu.
-Juuuuuj, ez nagyon szomorúúúú-szomorodtam el a sztorit hallva.
-Igen, de nagyon szép film-próbált meggyőzni apu.
-Te már láttad?-kérdeztem meglepetten.
-Igen, és nagyon szeretem, ezért szeretném, hogy megnézd-mosolyodott el.
-Oki akkor nézzük-mosolyogtam rá vissza, és nagyon örültem, hogy nekem ilyen jófej apukám van. Apu betette a DVD-t, amikor is, nekem eszembe jutott a krumpli. Ha nem szólok, simán ottfelejti. De hála ég még épp idejében szóltam, mert nem égett meg annyira, Így a krumplis tállal az ölünkben elkezdtük nézni a filmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése