Sziasztok! :)
Kemény fél év után, itt a következő rész. Azt hittem, nem fogom már folytatni, de most mégis. Jó olvasást! Köszönöm az előző részhez a pipákat, ehhez is szívesen fogadok :)
-Szia Ariadne, hogy ment az alvás?-kérdezte, és odaadta a kávémat, amit én habozás nélkül elfogadtam. Ez támaszt fel reggelente.
- Ó, megy az mindig remekül- mosolyogtam rá, és bár némiképp hazudtam, úgy éreztem nem ronthatom el a kedvét ezen a szép teli reggelen. Jó kedve volt, pedig sose jár el sehova. Amúgy az, hogy megy az alvás, az azért volt hazugság, mert mostanában rémálmaim voltak: mindig ugyan az. Egy számomra fontos személy meghal. Mindig másvalaki. Legutóbb apu halt meg. Sírástól fuldokolva ébredtem, és további egy és fél óra kellett, hogy teljesen lenyugodjak. Apu az egyetlen barátom.
-És, hogy telt a tegnapi napod? Délután nem nagyon tudtunk beszélni- apu szintén belekortyolt a kávéjába.
-Hát, annyira nem jól, az egyik osztálytársam sírva jött be suliba.
-Uh, szegény. Megtudtátok, mi volt a baja?
-Nem, nem igazán, de szerintem meghalt valakije. Tudod, azt úgy lehet érezni a szeméből- ha lehet még jobban elszomorodtam, mert lepergettem fejben a tegnap történteket. Megint.
- Az élet kegyetlen- mondta, és elrévedt a semmibe. Úgy tűnt, mintha valami emléken rágódna.
-Az -ezzel egyetértek. Ez van. Egy darabig meredtünk a semmibe, mindkettőnk más-más emlék szilánkos talaján járva. Ekkor hirtelen csöngettek, amire mindketten megugrottunk. Megint a frász jött rám. De mondjuk ez tényleg furcsa. Ki a fene lehet az reggel fél nyolckor? Mint később kiderült, csak a postás volt az, egy sürgős küldeménnyel. Tizenöt perc múlva, teljesen sminkben, az asztal fölött kérdőn néztünk egymásra apuval. Sürgős küldemény? Vajon kinek? Végül felbontottam a csomagot, és meglepve vettem tudomásul, hogy Ariana drágám adott fel nekem egy levelet. Papíron. Majdnem felnevettem, amikor megláttam a színes tollakkal írt lapot.
-Na, mi az?-kérdezte apu, és gondolom furdalta a kíváncsiság. De nem tudtam, hogy mondjam-e el neki, hogy találkoztam az ikremmel. Még nem akartam. Még nem tudtam, mit akarok.
-Csak egy osztálytárs- hazudtam. Ezen a reggelen már másodszorra. Nem szeretek hazudni apunak, de ebben az esetben muszáj volt.
- És miért levelet küldött?- tette fel apu a jogos kérdést. Én meg erre rögtönözhettem valamit.
- Ömmm....mert elromlott a netük- szerintem a hazudozásom tök nyilvánvaló volt, de apu nem firtatta tovább a témát. Szerencsére. Felmentem a szobámba, és kezembe vettem a levelet.
Szijjja Ariadne!! :D
Csak azért írok, mer' sztem nálad maradt a matek könyvem, és az köll holnap asszem. Majd hozzad jó? Remélem odaér addig, délben elküldtem. Tökre jó lesszz a szánkózás, nem?? Na, majd találkozunk a suliban. Jaaaaa, és azér' írtam levelet, mer' nekem nincs telefonom, csak anyunak, de nem tudtam, hogy mondjam-e el neki, vagy még ne. Na pusszancs: Ariana :D <3
Ki tudná ezt a levelet nem mosolyogva olvasni? Én sem tudtam. Megnéztem a fiókomba, és valóban: két matekkönyv volt nálam. Betettem a táskámba mind a kettőt, még mindig mosolyogva, lementem apuhoz, elbúcsúztam, és elindultam suliba. Amikor beléptem a kapun, jutott eszembe, hogy elfelejtettem mondani apunak a szánkózást. De hülye vagyok!! Ahhj, na mindegy, majd délután mondom neki, úgyis kevés az órám, hazamegyek előtte. A teremben mindenki a szokott helyén volt, illetve majdnem mindenki. Két hely üres volt. Megint. Alex és NI KI helye tátongott az ürességtől, és a táskájuk sem volt ott. Leültem én is a helyemre, és pár pillanat múlva megérkezett a tesóm full fehérben. Még a virágok a hajában is fehérek voltak.
-Szia- ült le mellém mosolyogva.
-Szia, miért vagy teljesen fehérben?- kérdeztem meg, hátha kapok rá választ.
-Gyászolok- válaszolt a tesóm furcsán röviden, és egy pillanatra elszomorodott.
-Gyászolsz? De kit? És mért fehérben?
-Azt, aki miatt sírt NI KI, és mi nem hordunk feketét- válaszolt úgy, mintha valami egyértelműt nem tudnék.
- Mi nem hordunk feketét? Kik?- szegeztem neki az újabb kérdést, így elég értetlennek tűnhettem, de ez most tényleg nem logikus.
- Én és anyu.
- Jaaaaa.....Amúgy nem biztos, hogy meghalt valakije, csak úgy gondolom.
- Nem baj. Szeretem a fehéret. Olyan tiszta! - mosolygott újra, és elővette a matek cuccát. Illetve a füzetét- Télleg, elhoztad a könyvem?
-Ja, aham, itt van- adtam oda neki, és én is előkészültem. Berobogott a tanár öt perc késéssel, gyilkosan nézett rám, és elkezdte az órát. Mindenki elfoglalta magát, és ahogy fülhallgatóval a fülemben szétnéztem a teremben, szemet szúrt, hogy Szasza fáradtan lehajtotta a fejét a padra, és ma olyan kedvetlen volt. Pedig mindig traccspartit rendez. Mit csinált éjszaka, hogy ilyen fáradt...?! Megböktem a tesóm is, hátha tudja, mitől ilyen kedvetlen ma, de csak rázta a fejét. Ekkor engem is megböktek hátulról.
- Ti jöttök szánkózni?-Kyra kérdőn nézett rám, és erre Ariana is hátrafordult.
- Ühüm, asszem mi megyünk. Nem?- intézte hozzám a mondat második felét.
- Hát, én még nem mondtam apunak, de gondolom megyek- válaszoltam mindkettőjüknek, és közben nem kerülte el a figyelmem, hogy Kyrának be van fáslizva a keze- Mi történt a kezeddel?
-Jaa, ez? Háborús sérülés- kapott a kezéhez.
-Tánc?-kérdeztem, mert biztos voltam benne, hogy táncórán szerezte.
-Tánc- bólintott. Jobbulást kívánva visszafordultunk, és az óra további részében elfoglaltuk magunkat. Szabi zenét hallgatott, amit heves fejrázással kísért, de senki nem nézett rá furán ezért. Előtte Penélope eltelefonozgatott, és firkálgatott, és Zoé pedig engem bámult. Nem tudom miért. Mindegy, visszabámultam. Kicsöngettek, és kimentünk az udvarra. Elindultam Szasza után, és megböktem a vállát.
-Mi az?-fordult meg.
-Figyi.....mi baj?- néztem a szemébe, és reméltem, hogy elmondja. Ariana közben tanácstalanul álldogált egyik lábáról a másikra.
- Baj? Nincs semmi baj!- próbált vidámságot erőltetni a hangjába, de nem nagyon sikerült.
-Naaaa, én látom...-szólt bele a tesóm a beszélgetésbe, és bár segíteni próbált, ezzel nem nagyon tudott. További negyed óráig rágtuk Szasza fülét, hogy mondja el, de semmit sem használt.
- Hagyjatok!- fordult el tőlünk Szasza. Reménytelen.
- Naaaa, Alex szeretné, ha megmondanád!- vetettem be az utolsó mentőövet, ami vagy beválik, vagy nem.
-Nem, pont Alex nem szeretné, hogy elmondjam!- vágta rá indulatosan, majd egy picit nyugodtabb lett a hangja- oh, bocsi.....
- Nem gáz....-legyintettem, és próbáltam faggatni tovább- Szóval van valami köze Alexhez?
- Igen, van- sóhajtott végül, mert rájött, hogy most már muszáj elmondania. Örültem, hogy belement a játékba.
-Nagyon szomorú?-szerintem nyilvánvalóan igen, de azért megkérdeztem.
-Tragikus- mondta olyan hangsúllyal, hogy a hideg futkározott a hátamon.
- Tragikus?- kérdezett vissza Ariana kapásból, és elszontyolodott.
- Igen, az- sóhajtott megint. Komolyan szomorúnak tűnt. Én meg nem adtam fel. Valamiért roppantul érdekel, hogy Alexnek van egy tragikus titka. Meg még sok másik, többek között, hogy ki ő, de ezeket most hagyjuk.
- Olyan tragikus, hogy már-már halál?-tettem fel a fő kérdést, amire kíváncsi voltam, és ebben a pillanatban a fél karomat tettem volna rá, hogy a válasz 'igen' lesz.
- Igen.....olyan tragikus- mondta el- Nem mondok többet!
-Alexnek meghalt valakije- vontam le az egyértelmű következtetést. Ariana megdöbbenten pillantott fel a karkötöje birizgálásából:
- Ki?
- A szülei- sóhajtott egy nagyot a fiú.
- Uramisten!!- kaptam a szám elé a kezem. Ez szörnyű!- mind a kettő?
-Igen, mind a kettő....autóbaleset.
- Szegény- fejezte ki részvétét Ariana is, a maga módján- Viszek neki sütit!!
-Ne, szerintem hagyd inkább, most senkit sem látna szívesen.
-Hát, jó-Ariana úgy látom beletörődött, de nekem, mintha kést forgattak volna a szívemben: elképzeltem, hogy milyen lenne, ha már apu sem lenne nekem. Nem lenne senkim. Ahogy most neki sincs. És ekkor született meg fejemben az elhatározás.
-De nem tőlem tudjátok, oké?- próbálta semmissé tenni a dolgot Szasza. De amúgy is, ki kérdezné meg, hogy honnan tudom? Úgyhogy tökmindegy.
- Jó, jó, nem tőled- mosolyogtam rá halványan. Egy rejtély megoldódott. De keletkezett egy új közben. Miért NI KI sírt, ha Alexnek haltak meg a szülei, és miért avatta be NI KI-t, ha minket nem? És rajta hogy nem látszott semmi? Egy ekkora terhet viselni....nem lehet könnyű. Mégis, mindössze csak egyet kérdeztem még:
- És mi lesz most vele?- csak ez volt a lényeg most, a többi még várhat. Először mentsük, ami menthető. Megböktem a depressziózó fiú vállát, mert nem nagyon hallotta meg a kérdésem, úgyhogy feltettem mégegyszer.
- Hát, mi lenne? Egyedül fog lakni. Hogy a lakásbért miből fogja fizetni, na, azt nem tudom, de biztos megoldja majd valahogy- megrázta a fejét: erre a bökkenőre nem is gondolt eddig- Lehet, hogy befogadjuk.
-Mármint örökbe, vagy csak a házba?-kérdeztem meg, mert számomra nem volt nyilvánvaló.
- Áh, csak a házba. Nem hiszem, hogy engedné, hogy örökbefogadjuk, ahhoz túl büszke- legyintett Szasza.
-De a legjobb barátja vagy, és szülőre mindenkinek szüksége van!-mondtam, de aztán elhallgattam. Semmi közöm hozzá. De legalább egy dolgot megtudtam: túl büszke ahhoz, hogy őt befogadják.
-Hát, ez igaz, de övé a döntés- sóhajtott a fiú, és komolyan szomorúnak tűnt. Úgy gondoltam jobb, ha most hagyjuk egy picit. A többi órán nem nagyon történt semmi. Amikor Arianával elindultunk hazafelé, behúztam a sarkon az egyik épület mögé.
- Shhhhh!!- a szája elé kellett tennem a kezem, mert majdnem felsikított.
-A frászt hozod rám!! Azt hittem, elrabolnak- pislogott nagyokat.
- Nyugi, max. én rabollak el- hozzátettem egy sátáni kacajt is, hogy élethűbb legyen.
- Kezdek félni tőled- nevette el magát- De mi van?
- Nem tudod, hol lakik Alex?- kérdeztem, és tudtam, hogy ,,csöppet" feltűnő, amit csinálok.
- Miért érdekel?- vette fel az óvatos taktikát. Remek. Ez nem lesz olyan egyszerű.
- Szüksége van ránk!! Muszáj odamennünk- rettentően sajnáltam, de titkon azért reméltem, hogy nem kell egyedül mennem.
- Nünk? Odamennünk?
- Igen. Kééééérleek!!! Nem szeretnék egyedül!- hátha bejönnek a kiskutya szemek. Hátha.
- Nekem ehhez semmi közöm- mondta, én pedig elcsodálkoztam. Mindig olyan segítőkész volt! Csak nem titkol valamit? Nekem is taktikáznom kell.
- Hát, akkor kénytelen vagyok Szasza segítségét kérni- reméltem, hogy ez beválik.
- Mi? - kerekedett el a szeme, és elpirult. Ééééééés....talált, süllyedt!! Sejtettem, hogy Arianának tetszik Szasza. Úgy nézett rá.
- Majd megkérem Szsaszát, hogy segítsen, úgyis a legjobb barátja. Lehet, hogy picit össze is barátkozunk közben...-lehet, hogy túlzásba viszem....Na mindegy. Ha ez kell, hogy Ariana segítsen, akkor ez kell.
- Teeeee, aljas görény!! Tudod, hogy nekem ő tetszik, és ezt csak azért mondod, hogy veled menjek. És veled is megyek. Tudod miért? Mert én tudok valamit, amit te nem. És ennek tudatában nem engedhetlek el egyedül, mert veszélyes. Baromi veszélyes. Ő is veszélyben van. Jobb, ha sietünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése