13. Az Első Csók

Sziasztok! Itt a következő rész, azt hiszem ez most elég gyorsan készen lett. :) 

Jó olvasást!

Egy nagyon bonyolult, és véres óra után, teljesen feladtam a próbálkozást, hogy elaludjak. Nem, ezek után nem ment. Amint lehunytam a szemem, azonnal vért láttam. És az emberek testét, amik ernyedten esnek össze Aleksia kése által. Túl sok volt ez nekem. Hatalmasat ásítottam, megdörzsöltem a szememet, és álmatagon végigpásztáztam a szobát: a tesóm aludt, Aleksia pedig a konyhában ügyködött valamin. Így hogy kezdett felkelni a nap, mintha a tegnap éjszaka eseményei nem is lettek volna valóságosak. Mintha álmodtam volna. Kiléptem Alex mellé az erkélyre, aki szenvedő tekintettel révedt a kelő nap felé. 

-Hé, hogy vagy?-kérdeztem halkan, és próbáltam minden egyúttérzésemet belesűríteni ebbe az egy kérdésbe. Alex pislogott egyet, és felém fordította a fejét. Szomorúságnak semmi nyoma nem volt a szemében. Lenyomta. De én tudtam, hogy ott van, és tudtam, hogy ez nem jó. 

- Kiadhatod, senki nem néz le érte- suttogtam.

- Nem akarom hogy sajnáljanak -mondta kissé megtörve, de határozottan- nem kell az emberek sajnálata. Mindenkinek megvannak a maga gondjai. Mindenki intézze a sajátját.   

- De a barátok nagyon sokat segítenek mindenkinek a gondjaik megoldásában. Neked is segítenének, de te nem hagyod- világítottam rá.

-Mégis kik segítenének?

-Mi- néztem rá, majd elindultam be az erkélyről. Van, aki egyszerűen nem hagyja hogy segítsenek neki. Maga akarja viselni a terhet, akkor is ha belehal. 

-Ariadne!- szólt utánam elgondolkozva -igazad van. Lehet, hogy tényleg nem ártana segítség,csak ezt még magamnak sem vallottam be- sóhajtott. 

- Mi itt leszünk- biztattam. 

-Apukád nem aggódik?- jutott a fiú eszébe- bocsánat, hogy úgy leszóltalak miatta, csak ez még friss seb, tudod, de nem tehetsz róla. Tényleg bocsi. 

- Jaj, semmi gond, tudom. Tudom. Hát, mondtam neki, hogy átmegyek egy osztálytársamhoz, megnyugtattam, hogy lány- mosolyodtam el- és most, gondolja, későig fenn voltunk, szóval ott aludtam. Bár nem igazán szeretek máshol aludni- fejeztem be a mondandóm, és nem értettem, hogy az utolsó részt miért tettem hozzá. Valahogy úgy érzem, hogy neki mindent el kell mondanom. Mielött meggondolnám, már ki is csúszott a számon. Nagy meglepetésemre amikor ránéztem, azt láttam, hogy mosolyog. Mosolyog és kíváncsian néz, mintha forgatna a fejében valamit. Mintha ki akarna próbálni valamit. Mire észbe kaptam, már smároltunk, nekidöntött az erkély szélének, alattunk mèlység. Egy kicsivel később kérdőn néztem rá. 

- Csak kíváncsi voltam- somolygott. 

- De mire?- értetlenkedtem még mindig, mert az agyam reggel hatkor, egy észveszejtő csók után valahogy nem fogott. 

- Nem tudom- az arca elkomolyodott, a hangja suttogássá halkult, csak a szeme mosolygott még mindig. Aztán hirtelen adott egy szájrapuszit, és bement az erkélyről. Én pedig mélyeket lélegezve a nap felé fordultam. Ez meg mi a franc volt? Na nem azt mondom, hogy nem tetszett, de hogy érteni nem értem az tuti. Lehunytam a szemem, és próbáltam a valóságra koncentrálni. Valóság, valóság, valóság....suli! Teljesen megfeledkeztem a suliról, de már nincs idő hazamenni átöltözni. De a tegnapi, enyhén mocskos, meg, ha jobban megnézem véres ruháimban nem mehetek suliba! Ariana felé sandítottam a kanapén, még mindig aludt, de neki ezzel nem lesz gondja: a ruhája csak egy picit volt piszkos. És ő hippi. Ez nála annyira nem gond. Viszont az én ruháim véresek. Csak egy megoldást látok most így. 

- Aleksia!- szóltam be a konyhába a lánynak. Nem mondom hogy nem tartottam tòle a tegnap, illetve ma után, de muszáj volt. A lány kijőtt, láttam, ő is átőltözött, a véres ruhái pedig feketén áztak a mosogatóban.

- Igen?-  kérdezte kedvesen, és nyújtott egy bögrét-Kávét?

- Oh, köszi, nem árt -mosolyogtam rá halványan, de közben nem értettem. Most teljesen normális. Azon kívül, hogy a véres ruháit mossa a mosogatóban. Most kedves. 

-J ól vagy?- nézett rám aggódva. Sápadt lehetek. 

- Igen, persze- legyintettem noha kicsit szédültem, de nem akartam gyengének tűnni. 

- Rendben- mosolygott rám, és indult volna vissza a konyhába, de megállítottam. 

-Tudnál adni esetleg ruhákat kölcsönbe? Esküszöm, holnap visszaadom, csak már nincs időm hazamenni átöltözni suli előtt és az én ruháim is úgy jártak, mint a tieid.

- Persze- legyintett- ez nem gond. Úgy is viszonylag hasonló cuccokat hordunk, szóval fel sem fog tünni, hogy nem a tiéd. 

- Köszönöm- mosolyodtam el hálásan, és követtem őt egy pici szobába, ahol egy viszonylag nagy franciaágy foglalt helyet. Persze ez rögtön bökni kezdte a csőrömet. 

- Milyen szép franciaágy! -ámuldoztam megjátszva magam. Erre Aleksia felnevetett. 

- Jaj ne aggódj már, ő a kanapén alszik- mondta még mindig nevetve. 

- Honnan... ?- nem értettem, honnan tudja, hogy nekem tetszik Alex. Ezt is próbáltam a kérdésbe fogalmazni, de nem hagyta végigmondani.

-A konyha ablakából kilátok az erkélyre...-somolygott- aranyosak vagytok. Már hallottam is rólad. 

-Mesélt...?- egyik ámulatból a másikba esek. 

-Igen. Meg hogy őszinte legyek, mesélt egy másik lányról is, rettentő részletesen. Azt hiszem, régebbről ismerte-tette hozzá diszkréten a lány. Tudtam, hogy többet is tud, de nem mondja el, ha nem muszáj. 

-Aham, asszem tudom ki az- mondtam halkan miközben követtem a lányt a szekrényhez. Nem volt túl nagy, és elég rozoga is volt, de a lány ruhái éppen elfértek benne. Kicsit kotorászott a polcok, és fiókok között, és közben mosolygott:.

-Felöltöztetlek- nagyon lelkes volt. Szinte már-már aranyos. Egy aranyos gyilkos. Elvett egy fekete mintás harisnyát, egy csipkés fekete szoknyát, és egy szintén fekete fűzőt. Odadobta az ágyra, és intett, hogy vegyem fel. Hűha, van stílusa a csajnak! 

- Nagyon szép ez a ruha- dícsértem meg.

- Köszi. Ezek a kedvenceim- mosolygott- várj, adok nyakláncot is!

Ha ezek a kedvencei, vajon miért adta oda? Talán ennyire kedvelne? Nem volt túl sok időnk megismerkedni tegnap, de jó tudni, hogy nem utál. Azt hiszem nem jó annak, akit Aleksia utál. 

                                                    ***

-Köszönöm a ruhákat- mosolyogtam rá, amikor már a nappaliban álltunk, és amíg ő a nyakláncot akasztotta a nyakamba, addig én a falra szerelt négyzet alakú tükörben csodáltam új kinézetem. Nagyon merész volt, és szokatlan, de tetszett. Ekkor Alex jött ki a konyhából, és ahogy kijött, megtorpant. 

- Nahát, Aleksia, Ariadnét hol hagytad?- mért végig, én pedig feszengtem egy kicsit. 

- Ugye, milyen jól áll neki? Én öltöztettem fel- mosolygott a lány, és mellém állt a tükörbe. Mintha két boszorkány lépett volna ki egy sötét könyv még sötétebb lapjai közül. 

- Boszorkányos- jegyezte meg Alex, mintha csak kitalálta volna gondolataim. 

- Öhm... hát köszi...

Elszürcsölgettem a kávém, miközben Őt figyeltem, aki tiszta póló után kutatott a szekrényében. A vágások a hátán és a mellkasán nem hagytak nyugodni...Hogyan képes ennyire nem mutatni, ha fáj neki? Hogyan képes magába zárni mindent? Félek, hogy a fájdalom elemészti, hiába próbálom megmenteni. Késő lesz. 

- Mi az Ariadne? Elbambultál - Alex ült mellettem immár pólóban. Mikor ült le? Észre se vettem...

- Ja, semmi, csak elgondolkodtam- legyintettem, és félrenéztem. Valahogy úgy éreztem muszáj. Minta így is jobban belém látna, mint mások. Még egy ideig nézett, aztán elfogadta, hogy nem fogom elmondani, úgyhogy odament a kanapéhoz, és figyelni kezdte a tesóm. 

- Tulajdonképpen egészen hasonlítotok- suttogta, majd huzigálni kezdte a tesóm takaróját, hátha felkel- Ariana! Máris reggel van! Mehetsz suliba! Gondolom kibaszottul örülsz neki.

- Apa... Apa!!- a tesóm hirtelen felült, és nagyon zihált. Körülnézett a szobában, és látszólag kicsit megnyugodott. 

- Mi az Ariana?- kérdezte a mellette álló fiú aggódva. Valami melegséggel teli szorongás öntött el hirtelen az aggódást látva a szemében. De miért? 

- Semmi baj, csak egy álom volt- másztam oda négykézláb a tesóm mellé a kanapéra, nyugtatva őt- semmi baj.

Felültem mellé, a vállamra hajtotta a fejét, és hatalmasat sóhajtott.

- Tudom...Tudom. 

Alex szórakozottan nézett minket, aztán felállt, és kiment a konyhába. Aleksia pedig szoba másik végéből nézett minket.

- Kérsz kávét?- ajánlottam fel az én maradék kávémat. 

- Nem, nem köszönöm- még mindig gondterheltnek tűnt. 

- Semmi baj...- szorítottam meg a kezét, majd felálltam- sajnos ideje suliba menni. Hogy néz ki a ruhád?

A hippi lány kitakarózott, és felállt. Az ő ruhái egészen megúszták. 

- Ez egész jó. Jó ez így?

- Persze- bólintott, és halványan elmosolyodott. Én is elmosolyodtam. Belepillantottam az Aleksia mellett álló tükörbe, amiben az imént néztem magam, és rá kellett döbbenjek: tényleg hasonlítunk. Felvettem a táskám a földről, onnan, ahová ezek előtt az őrölt események előtt dobtam. Ezek után akkor már sosem leszünk teljesen biztonságban? Elvégre belekeveredtünk olyasvalamibe, amiből már nem lehet kiszállni. Milyen könnyű! Milyen könnyű elkövetni a rosszat! Az ember csak fogja a fejét, hogy mi változott meg ilyen hirtelen? Egyetlen egy mozzanat végzetesen meg tudja változtatni az egész életét. Miért könnyebb a rossz? 

- Mi baj?- kérdezte meg a tesóm is. 

- Semmi...semmi..- legyintettem neki is, és ő rám hagyta. Alex is összepakolt, és Aleksia is bedobált egy-két cuccot a táskájába. Együtt léptünk ki a reggeli Kőbányára, ami nappal sem hatott szebbnek, mint éjszaka. De valahogy imádtam. Nem tudom miért. 

                                                          ***

- Ahj, kellett volna valamit tanulni mára?- kérdezte meg a tesóm, miközben álmosan ledőlt a padra. Pedig ő aludt a legtöbbet az éjszaka... Alexszel találkozott a pillantásunk, és mindketten ugyanarra gondoltunk: milyen furcsa ez a kérdés, azok után, amin keresztül mentünk...

- Szerintem ne foglalkozz vele- suttogtam erőtlenül. Nagyon fáradt voltam, hiába ittam meg két csésze kávét reggel. Nem segített. De mintha Alex jól bírta volna. Vagy csak nem mutatta. Aleksia csak egy ideig jött velünk, utána valahová elment. Inkább nem akarom tudni hová. Túl fáradt vagyok, és kimerült, hogy érdekeljen. Az órákon nagyrészt nyitott szemmel aludtam. Néha oldalra sandítottam Alex felé: ő meg sem próbálta leplezni, hogy fáradt, egyszerűen lehajtotta a fejét a padra és elaludt. Mivel ez tőle megszokott, a többieknek szinte semmi nem tűnt fel. Ma valahogy mindenki csöndesebb volt. Amikor kicsöngettek, konkrétan nem volt energiám felállni a székről, és elkezdeni pakolni. Arra eszméltem, hogy Alex áll mellettem, és beteszi a cuccaimat a táskámba. Értetlenül néztem rá. 

- Miattam nem aludtál éjszaka, szóval....- itt rájöhetett, hogy kicsit félreérthető amit mondott, szóval már meg sem próbálta befejezni a mondatot, csak legyintett. 

- Ugyan...

                                                      ***

Ahogy kiléptünk a suli kapuján, azt láttuk, hogy Aleksia ott beszélget NI Ki-vel, aki sír. Alex rögtön odament, és valamit a lány fülébe suttogott. A lány ettől még jobban zokogni kezdett. A fiú fájdalommal teli szemmel megölelte a lányt.

- Semmi baj....- ennyit hallottam- semmi baj...

                                                                 ***

Néma csöndben sétáltunk el a buszmegállóig, ahol én megvártam a buszom. Úgy döntöttem, ma busszal megyek, mert kicsit szemerkélt az eső. Ahogy kibámultam a busz ablakán, úgy láttam, mintha Alex és NI Ki kézenfogva mennének...Ugyan, csak esőcseppes az ablak, és nem látok ki rajta rendesen... Ugye?! Biztos, ami biztos, leszálltam a következő megállónál, és Alexék elé kerültem. Kifordultam a sarkon, ahol éppen jártak és rájuk mosolyogtam. 

- Sziasztok! - köszöntem, és közben próbáltam felmérni az érzelmeiket, hogy miről beszélgethettek. NI Ki-nek már jobb kedve volt valamivel, a tesóm pedig olyan fejet vágott, mint aki megtudott valamit. Lehet, hogy csak képzelődöm, de egy biztos: Alex és NI Ki között van valami, vagy inkább volt valami a múltban, emiatt még mindig egy kicsit közel állnak egymáshoz. Ez lehetett az oka annak, hogy NI Ki sírt másnap, miután Alex szülei meghaltak. Tehát Alex csak neki és Szaszának mondta el. Vagyis tényleg fontos neki ez a lány. De nem szerelmes belé, mert azt észrevettem volna. Csakis a múltban történhetett valami. Talán valamit köszönhet neki, a lány valamit tett a fiúért, és ezt a fiú sehogy sem tudja meghálálni? De persze lehet, hogy rosszul gondolom. 

- Szia- köszönt vissza Alex és ahogy láttam, meglepődött- nem úgy volt, hogy busszal mész?

- De, de, csak a buszon vettem észre, hogy nálam maradt Ariana egy füzete, úgyhogy visszaadom neki, amíg el nem felejtem- átnyújtottam a testvéremnek az egyszerű fehér füzetet, amibe a buszon egy levelet írtam:

Ariana! Tudom, hogy ez az én füzetem. Alibi kellett. Miről beszélgettetek? Csak nekem gyanús, hogy Alex és NI Ki ilyen közel állnak egymáshoz, de erről senki nem tud semmit? Talán régen együtt voltak. Valahogy mindenképp juttasd el hozzám az információkat, iskolán kívül. 

Köszi

A tesóm átvette a füzetet, és belelesett. Észrevette a levelet és hálistennek vette a lapot. 

- Jajj, de jó, hogy elhoztad!! Nem is tűnt fel, hogy nincs nálam- hozta a szerepét. Eltette a táskájába, miközben Aleksia jött mögöttünk és figyelt minket. Alex és NI Ki mellettünk jött, és halkan suttogva beszélgettek. NI Ki Alex vállára hajtotta a fejét és nagyon megfáradtnak tűnt. Ezt meg is értem. Bár ő közel sem élt át annyi eseményt, mint mi. De én jól vagyok. Legalábbis azt hiszem. 

12. The Bloody Hour

Sziasztok! :) Itt a következő rész, jó olvasást hozzá! 

Alex felpattant a székről mellőlem, és ő is kilesett.

- Kesztyű?- fordult a fehér hajú lányhoz, aki mostanra rendbe szedte magát, és higgadtan állt azt ablak mellett. Csak tudnám, hogyan képes erre.
- Volt- legyintett a lány- ez természetes.
- Helyes. Akkor körbe fognak itt nézni- mondta Alex, és végignézett a szobán.
- Azt hiszem ideje indulnom, nem akarlak bajba keverni titeket- nézett felénk szabadkozva Aleksia.
- Ugyan, már mi is benne vagyunk- emeltem fel a fejem a párnáról.
Alex és Aleksia egymásra néztek, majd a fiú bólintott.
- Jó, akkor ti az unokatestvéreim vagytok....Franciaországból. Idejöttetek, mert hallottátok a szörnyű hírt- a fiú egy pillanatra elhallgatott, eszébe jutott, hogy nekünk ezt nem kellene tudnunk- azt a szörnyű hírt mondjuk.....hogy meghaltak a szüleim, persze ez nem igaz, de...tegyük fel. És ezért jöttetek ide- a fiú most nagyon sebezhetőnek tűnt. Egy pillanatig. Utána, ahogy felnézett, már nyoma sem volt szemében az előbbi tehetetlenségnek, inkább dacot láttam benne. Küzdeni fog.
- Akkor nem kellene feketében lennünk?- kérdeztem meg halkan, de meghallották.
- De, de, ez igaz...-biccentett szórakozottan Alex.
- Oké- bólintottam, és vettem volna fel a pulcsimat, mert az fekete. De aztán rájöttem, hogy már nem az a pink felső van rajtam, amiben suliba voltam, mert mielőtt eljöttünk átöltöztem, szóval a felsőm is fekete volt.
-  Ahogy látom, ezzel neked nem lesz gondod- nézett rám somolyogva. Erre elmosolyodtam. Muszáj volt.
- Ahogy látom neked sem- böktem még mindig mosolyogva a full feketében az ajtófélfának támaszkodó fiú felé.
- Hát nem- sóhajtott- Aleksia!
A lány kijött a konyhából, Alex pedig végigmérte. Nyilván azt nézte, hogy eléggé fekete-e a ruhája, engem mégis elkapott a féltékenység pár pillanatra.
- Oké, akkor már csak egy dolgunk van- mondta a fiú, és az ikrem felé sandított, aki még mindig ott feküdt kiütve a fotelban.
- Nála beadhatjuk, hogy hippi, ezért nem hord feketét nem?- kérdeztem, hátha.
- Hát, ezért egy haláleset van olyan komoly szerintem, hogy még Mr. Berger is feketébe öltözik- mormogta a fiú.
- Igen, talán még Berger is –somolyogtam, és oldalra sandítottam. Alex gondterhelten nézett körbe.
- Fel kell keltenünk- lépett a tesóm mellé Aleksia, és először bökdösni, majd amikor erre nem reagált, rázni kezdte az alvót.
- Hmmmmöööö.......-közölte Ariana, amikor végre kezdett magához térni.
- Neked is szépjóreggelt!!- mosolygott rá Aleksia. Irtó bátor ez a lány.

- Hol vagyok?- tette fel a tesóm ugyanazt a kérdést, amit én egy órája.
- Hát tudod bogaram, miután elájultál....-kezdte mesélni Aleksia egy picit gúnyosan a sztorit. Nem tudom, mi baja lehet a tesómmal, de biztos megvan rá az oka.
- Kérlek, hadd én- intettem neki, és leültem a tesóm ágya szélére.
- Na mondd- mondta kissé bekábult hangon. Mint aki szívott valamit. A biztonság kedvéért megnéztem a pupilláját, de normális volt, szóval csak álmos. De nagyon fura! Na midegy.
- Hát...miután elájultál, ugye jött Aleksia, és beledöfte a betonvasat a pasi hasába, szóval ő ott...hát....
- Meghalt- mondta ki helyettem Alex, mert láthatta, hogy ez nekem nem fog menni.
- Öhm...igen. És most a rendőrség megtalálta a testet, de nincs rajta ujjlenyomat, ha jól értettem, mert Aleksia kesztyűt viselt, szóval körül fognak nézni a környező házakban, tehát itt is. Alex kitalált egy fedősztorit, amit a rendőröknek fogunk mondani, hogy miért vagyunk itt, szóval....ezt majd ő elmondja.
- Miért nem mondjuk el a igazságot a rendőröknek?-kérdezte naivan a hippilány.
- Mert hazugságnak hinnék- néztem le rá.
- Miért?
- Mert az igazi ok elég fura- vontam meg a vállam- a fedősztori hihetőbb.
- Nos, ami azt illeti, az igazi okot mi sem tudjuk- lépett közelebb Alex hozzánk.
- Igazából nem is fontos- próbáltam köntörfalazni.
- Ha este idejöttetek csak ezért, akkor biztos fontos- találta fején a szöget a fiú, miközben leült a mellettünk lévő fotelbe.
- Titoktartást esküdtünk- biccentettem, és lehajoltam Arianához- hogy vagy?
- Ümm...mostmár jól, köszi, de mi ez az egész?
- Mégis kinek fogadtatok titoktartást?- vágott közbe Alex.
- Ez a megállapodás része. Nem mondhatjuk el- próbáltam tartani a frontot, bár sosem néztem ilyen kémes, meg ilyesmi filmeket, szóval fogalmam sem volt, hogy mit mondjak.
- Aham...értem- bólintott ő- Ez a látogatásotok kapcsolódik időhöz, tehát fontos, hogy pont most jöttetek, vagy bármikor jöhettetek volna?
- Időhöz köthető- bólintottam. Tulajdonképpen ezzel semmit sem mondtam el. Nem?
- Másokhoz is el szoktatok menni emiatt?
- Hát, nem igazán fordult még elő. Hál' Istennek. Ez egy szerencsétlen eset- magyaráztam, aztán rájöttem, hogy túl sokat mondtam. Alex sóhajtva hátradőlt a fotelben. Aleksia, aki végig hallgatta a beszélgetést a konyhából, most előlépett, egy konyhakéssel a kezében. Szép kis darab volt. Sajnos.
- Nekünk tudnunk kell, mit tudsz pontosan, és hogy ki bízott meg, hogy ide gyere.
Ekkor jutott eszembe a mondat, ami a tesóm mondott, mielőtt elindultunk: ,, Ő is veszélyben van, sietnünk kell!" Lehet, hogy Aleksia az a bizonyos veszély? Pedig jóban vannak, úgy látszik.
- Azért jöttem ide, mert ide akartam jönni- a hangom higgadt volt, és Aleksia szemébe néztem.
- Ne köntörfalazz! Volt okod rá!- Aleksia letérdelt a fotel mellé, és végighúzta a kés pengéjét a csuklómon, ami a fotel kartámláján pihent. Nyeltem egyet. Vettem a levegőt, hogy visszavágjak, de ekkor valaki közbeszólt:
-Aleksia, erre semmi szükség- Alex félredöntött fejjel, parázsló szemmel nézett a lányra. Aztán találkozott a szemünk. A tekintetétől végigfutott a hideg a hátamon, de valahogy mégis vonzott magához. Majdnem fennhangon felkiáltottam, hogy ,,ne nézz így rám!" , de nem tettem. Aleksia keze lehanyatlott, a kés kiesett belőle, és a fejét a karfának támasztotta.
- Sajnálom...-suttogta- muszáj megtudnunk az információkat.
- Megtudjuk máshogy- mondta Alex, és valami járhatott a fejében, mert elgondolkodva nézett hol rám, hol maga elé.
- Sajnálom, nem akarok bajba keverni senkit. De egyvalamit el kell mondanom- felálltam a fotelből, és Alex mellé ültem a fotelje kartámlájára. A közelsége eléggé lestrapált, szóval remegtem, mint a kocsonya.
- Hallgatjuk- Aleksia már eléggé türelmetlen volt.
- Hallgatom - suttogta nekem Alex, mert érezte, hogy ezt csak neki akarom mondani.
- Sajnálom, ami veled történt, nem tudom, hogyan vagy képes elviselni ezt, és élni tovább. Azért jöttünk, hogy ne maradj teljesen egyedül. Hogy ne vessz el- a mondandóm befejeztével elhajoltam tőle, és vártam a reakcióját. Fájdalom suhant át az arcán egy pillanatra, és felnézett rám. Meglepődött.
- Honnan...?
- Csak tudom, rendben?- vágtam közbe, mert nem akartam szegény Szaszát bajba keverni.
- Rendes vagy- mondta. Nem egészen tudom, hogy mire értette. Arra, hogy együttérzek vele, vagy arra, hogy nem akarom bajba keverni Szaszát. De ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón.
- Rendőrség! Nyissák ki!- hallottuk, és Aleksia felpattant.
- A hippi csajon! Nincs fekete!- suttogta kétségbeesetten, de aztán rájött, hogy az most nem segít, ha kétségbeesik, szóval némileg lenyugodott.
- Aleksia, van még fekete cuccod?- kérdezte tőle fojtott hangon Alex.
- Csak egy szoknya....-válaszolt a lány.
- Az tökéletes! Én adom a pulcsimat- suttogtam, és felvettem a földről a ruhadarabot. Odadobtam a tesómnak, aki nem egészen értette, hogy most miért kell átöltöznie, mert még mindig kába volt, de tarthatott Aleksiától, mert rögtön átvette. Nem csoda. Amíg öltözött, addig Aleksia elfordult, de Alex nem. Végig nézte a tesómat, és mintha élvezné a műsort. Amikor a tesómra tévedt a szemem észrevettem, hogy a testünk teljesen ugyanolyan. Ugyanakkora a mellünk, a csípőnk ugyanolyan. Talán az én combom egy kicsit vékonyabb. Azta! Ez fura. Bár végülis ikrek vagyunk. Hogyha Alexnak tetszik az ikrem teste, akkor vajon az enyém....? Áh, ez hülység!! Miért gondolok én ilyenekre?? Most haltak meg a szülei, én meg rosszra gondolok a közelében. Na szép...
- Rendőrség! Tudjuk, hogy benn vannak, nyissák ki!- dörömböltek megint az ajtón.
- Elnézést, már nyitjuk is, csak az egyik itt tartózkodó felöltözik- kiabált ki Aleksia időhúzásképp.
- Rosszkor jöttünk?- kezdett röhögni a rendőr és aztán a másik is, olyan primitív hangon, hogy felfordult a gyomrom. Milyen környék ez, ha még a rendőrök is ilyenek? Ekkor Alex dühösen az ajtóhoz lépett, és határozottan kinyitotta. Talán még határozottabban is, mint akarta.
- Szép jó estét!- mondta fogcsikorgatva. Tényleg dühös lehetett, de tudta, hogy ilyenkor nem tanácsos kiakadni, mert bűnrészesnek fogják beállítani. Szerintem simán. Itt még a rendőrség is korrupt. Vagy nem tudom...
- Szép jó estét!- vigyorogtak rá a rendőrök, félretolták, és beléptek az ajtón.
- Mit akarnak?- kérdezte meg a fiú higgadtan.
- Volt itt, pár utcányira egy haláleset ma éjjel, nem tudnak esetleg erről valamit?- tette fel a kérdést a rendőr, a szobában pedig mindenki meglepődött. Egész élethű volt.
- Egy haláleset...?- kérdezett vissza Ariana remegő hangon, és úgy nézett körbe a szobában, mintha a gyilkos bármikor előugorhatna a függöny mögül. Baromi jól játszotta.
- Igen, sajnálatos módon.
- Nem hallottunk erről semmit- fordult Alex a rendőrökhöz.
- Nincsenek itthon a szülők?- a rendőrök rá sem hederítettek a fiú válaszára, gondolom mindenki ezt mondja nekik, hallották már vagy ezerszer.
- A szüleim meghaltak- mondta ki Alex, végül is már úgyis tudjuk.
- Részvétünk. Ők kik?- böktek felénk a rendőrök, minden együttérzés nélkül. De Alexet nem kell sajnálni.
- Ők barátok. Hallották a hírt, és ezért jöttek ide- hazudta Alex szemrebbenés nélkül.
- Mikor érkeztek?- kérdezte a rendőr.
- Egy hete.
- Értem- hümmögött az idősebbik férfi.
- Elnézést a zavarásért, már megyünk is- mondta a másik, de ekkor a késre tévedt a pillantásuk, ami Aleksia mellett hevert a földön.
- Ez....?- Aleksia remegni kezdett.
- Az...?-kérdezett vissza, és a remegés egyáltalán nem volt már. Elmúlt. Hihetetlen.
- Igen, ez- guggolt le hozzá a rendőr, és kérdőn nézett rá.
- Elejtettem.
-Na, és mit akartál csinálni vele drága?- a rendőr úgy érezte, hogy most fején találta a szöget. Talán előléptetik, és akkor felesége is elégedettebb lesz. És ha a feleség elégedettebb, az több szempontból is jó...
-Fel akartam vágni ezt a céklát- bökött az asztal felé a ,,bűnös". És ahogy jobban megnéztem: tényleg volt egy cékla az asztalon.
-Aham, a céklát...- a rendőr látszólag nem örült, mert nem volt mibe belekötnie. Még a homlokát is ráncolta. Ám ez csapda volt. Azt figyelte, hogy Aleksia megnyugszik-e, elhiszi-e, hogy nem gyanakszik. De a lány tapasztaltabbnak bizonyult ennél, mert semmiféle érzelem nem suhant át az arcán. Ekkor azonban a rendőr a földön heverő késre pillantott. És látta, hogy már nem tiszta. Alex követte a pillantását, és szinte azonnal rávágta:
-Tudja, ez a második cékla. Már egyet felvágtunk, de úgy néz ki nem lesz elég, szóval...
-Megkérdezhetem uram, hogy miért szeletelnek céklákat hajnali fél négykor?-hallgattatta el a fiút a férfi a jogos kérdéssel.
-Mert terhes vagyok, és megkívántam-vágtam rá kapásból, és próbáltam úgy ülni, hogy az érvelésem hihetőnek tűnjön. Vagyis magamra húztam egy takarót, felhúztam egy picit a térdem, és nyúzottan néztem.
-Oh, igen? És mikor jön a baba?-ügyeskedett tovább a pasi.
- Négy hónap múlva-mondta Aleksia, próbálván belőni, hogy mikortól kívánós az ember, de még nem olyan nagy a hasa.
-Igen, nagyon izgulunk- szólt közbe a tesóm izgatott, örvendező hangon. Zseniálisan csinálta! Komolyan a Broadway-en lenne a helye! Ez jól is jött most.
- Nem hiszem el, hogy a lányok ilyen ribanc lotyók mostanában, hogy mindennel felcsináltatják magukat, ami mozog. Hogy lehetsz ilyen kurva?-rőkönyödött meg a rendőr, de ezt nem túl szép módon. Ez nagyon, nagyon fájt, noha nem is volt igaz. De akkor is, ha valakit mondjuk megerőszakol, pont egy ilyen tapló seggfej, mint ez a zsaru, és semmit nem tud tenni ellene, akkor még a lányra néznek majd furcsán, ha terhes lesz! Ez felháborító! De tudtam, hogy most nem durranhat el az agyam. Most nem, egy rendőrrel szemben, akinek gyanúsak vagyunk a nemrég történt gyilkosság ügyében, amiben benne is voltunk. Legalábbis Aleksia. Bár onnantól kezdve, hogy én, mint szemtanú, nem hívtam a rendőrőket, én is bűnrészesnek számítok. Oké, nyugalom. Semmi gond.
-Már elnézést!-csattant mellettem egy hang, és ahogy balra tekintettem, egy parázsló mélykék szempárba botlottam.
-Ne, Alex hagyjad, nem kell-próbáltam lebeszélni arról, hogy szavakkal gyilkosságot
kövessen el a tulajdon életével szemben.
-De kicsim, kell- mondta elszántan, én pedig nem értettem. Nem értettem hogy miért kell, és hogy mi az a kicsim. Na a kicsimet végképp nem értettem. De aztán jött a magyarázat- az a baba az én lányom, magának semmi köze hozzá!
- Kérlek drágám! Semmi baj! Nem tudhatta!-vettem át én is a szerepet, amikor leesett, hogy mire megy ki a játék.
-Nem, ez felháborító! Senki nem beszélhet így veled! A barátnőm vagy, és amíg ítt vagyok, senki nem beszélhet így veled!- a fiú komolyan, és elszántan beszélt. Az a baj, hogy jól esett amit mondott, noha ez sem volt igaz. És ha ez csak egy álom...? 

- Na jólvan, elnézésüket kérem, hogy megsértettem a fiatal anyukát - mondta a rendőr gúnyosan. 
- Elég érdekes ez a helyzet...- tette hozzá a másik rendőr- maguk céklát pucolnak az éjszaka közepén, és azt állítják, hogy az a tizennégy éves lány terhes, ettől a sráctól...és a kés ok nélkül a földön hever. 
- Vannak furcsa szokásaink - válaszolt Alex komoly fejjel. Erre én majdnem felnevettem, méghogy furcsa szokások! Tiszta dili az egész!! Őrültek vagyunk, ha elhisszük, hogy nem fognak gyanakodni ránk. 
- Hát azt látom - biccentett a pasas, és felsőbbrendűnek érezte magát. Mindenki néma csöndben várt. Tudtuk, hogy tőle, csakis tőle függ az életünk. De sajnos ezzel ő is nagyon tisztában volt. Már éppen mondta volna, hogy menjünk be velük a rendőrségre, amikor nem várt fordulatot vett az események sorozata. Bár már semmin sem kellene meglepődnöm. Aleksia, aki eddig ártatlan fejet vágva állt a rendőr mellett, hirtelen teljes erőből lefejelte őt. A férfi megtántorodott és eszméletét vesztve a földre zuhant. A társa szinte azonnal reagált és előhúzta a pisztolyát, de Aleksia számított erre. A kezében kés villant, amit beledöfött a rendőr szívébe, majd megforgatta. A pisztoly a földre hullott...
                                                             ***

-Valahová el kell vinnünk a hullát, mert mindjárt magához tér a másik - sürgetett minket Alex. Ahogy óvatosan felemelte a testet, felcsúszott a pólója alja és kivillant egészen izmos felsőteste. De most nem ez kötött le. Hanem, hogy teli volt az egész mély, véres vágásokkal. Szabályos vágásokkal, amiket önszántából csinál az ember, ha már nagyon szenved. Ha már belül meghalt ezerszer. És most haldoklik ezeregyedszerre is. Elkerekedett a szemem, és akaratlanul is sajnálni kezdtem. Észrevette, hogy a vágásokat nézem, és fürkésző tekintettel figyelt. Kíváncsi volt, mit szólok hozzá. Közelebb léptem, és végigsimítottam a legnagyobbon. 

- Ez nem megoldás ugye tudod?- suttogtam még mindig elképedve.
- Segít- válaszolt őszintén.
- Csak rövidtávon- kötekedtem. Szentül hittem, hogy ez így nincs rendben.
- Jobb, mint a semmi- biccentett, és lehúzta a pólója alját. A kezem üresen lógott a levegőben - Nem céklát szeleteltetek azzal a késsel...ugye?
- Hát nem. Nem céklát- sóhajtott, és elindult a testtel az ajtó felé. Csak megráztam a fejem, és én is sóhajtottam. Nehéz idők. Ekkor egy szörnyű halálhörgést hallottam. Keresni kezdtem a hang forrását, de a pici lakásban ezt nem volt nehéz megtalálni. Aleksia a másik rendőr felett térdelt, és a késről vér csöpögött. Alex is visszafordult az ajtóból, és elkerekedett a szeme.
- Hé, csak akkor ölünk, ha muszáj! Most mi ütött beléd, eddig nem voltál ilyen.... beteg- rökönyödött meg. A lány válaszra sem méltatta, hanem inkább leköpte a hullát. Alex felvont szemöldökkel nézte. A lány húzni kezdte a nemrég megölt rendőr holttestét, és kiment vele az ajtón. Mielőtt Alex követte volna, zsebre tette a véres kést. Ki tudja? Bármi megtörténhet. Bármi elképzelhető.