9. Jégbúra alatt égő tűz

Sziasztok!! :) Íme az új rész!! Ha tetszik, akkor nyugodtan iratkozzatok fel, vagy komizzatok:) Vagy, ha úgy tetszik, pipákat is szívesen fogadok^^ Jó olvasást! ;)

Újra pislognom kellett, mert ahogy villámcsapásként ért a megvilágosodás, úgy össze is törtem, ahogy arra számítottam. Nem tudtam, és nem is akartam odamenni NI Kihez, mert erőt vett rajtam a zokogás, de közben dühös voltam magamra amiért ilyen bömbölős vagyok. NI Ki mellől felállt Penélope, és szomorúan indult vissza a helyére, NI Ki üres tekintettel nézett utána. Ahogy elhaladt az asztalom mellett, Penélope észrevette, hogy sírok.
-Tudod már-nem kérdezte, hanem inkább mondta. Ennyire látszik a fejemen?
-Ki?-csak ennyit tudtam kinyöszörögni, miközben az Arianától átvett zsepivel törölgettem a szemem. De nem nagyon tudtam meg a kérdésemre a választ, mert Pe csak szomorúan megrázta a fejét, és leült a helyére.
-Öhm.,, gyerekek, most ének óra lenne, de osztályfőnökit tartok helyette-szipogta kicsit Rácz tanárnő, de azért próbált komoly maradni. Az osztály nagy része meg megvonta a vállát, elvégre egyre megy. Aztán az ajtó nyikordult, és Alex lépett be rajta, ugyanúgy, mint eddig: érzések nélkül. Ez senkinek nem volt furcsa, ugyanis eddig még csak aludni láttuk, meg fapofával nézni, szóval gondoltuk, hogy egy izgalmas ember lehet... Mások számára talán nem is volt az, nekem viszont nagyon. Pont azért, mert nem volt annyira izgalmas. Eltitkolt, magába zárt mindent. Nem ismertük. Leült a székre, ahogy eddig, és lehajtotta a fejét, ahogy eddig. Mindenki érdektelenül fordította el a fejét az incidens után. Kivéve persze engem. Valami azért mégse stimmelt. Most egy harmadik nézésfajtáját ismerhettem meg, ugyanis ilyen üres tekintetet rég láttam.
-Na, gyerekek...köhmmm...egy szomorú hírt szeretnék közölni, persze, csak ha te is szeretnéd Alex- fordult a fiú felé a tanárnő, de pillantása csak egy lehajtott fejbe ütközött. Aztán Alex szépen lassan felemelte a fejét, és üres pillantást vetett Rácz tanárnőre.
-Mindegy.
Ezt a szót olyan érzéketlenül mondta ki, mint egy kő. Már-már arra jutottam, hogy kő szíve van.
-Hát, jó-mondta kissé kétkedőn Rácz tanárnő, mert nem nagyon tudott mit kezdeni ezzel a válasszal Mindegy.... hm...
Aztán egy nagyon éles váltás következett.
-Na, jól van gyerekek, a tankönyvek megjöttek, kinek örömére, kinek bánatára- mosolyodott el, és bár halvány mosoly volt, de azért mosoly! Na, de várjunk, akkor nem mondja el?? Kérdőn néztünk össze a tesómmal, és most még ő is szomorú volt. Ezek szerint inkább tiszteletben tartja Alex magánéletét, na nem mintha lenne neki másmilyen élete is... Közben a tanárnő kiosztotta néhány diák segítségével a könyveket, és a tesóm arca kivirult egy pillanatra, amikor megpillantotta a rajz könyvet, merthogy szivárványszínű  festékpacák voltak rajta, és ezek nagyon tetszettek neki. Közben én ügyet sem vetve a könyvekre, elgondolkodtam. Vajon miért NI Ki sírt, ha Alexszel történt valami? És vajon miért mondta el NI Kinek, ha senki másnak nem mondja el? Ezer kérdés kavargott a fejemben, és természetesen egyikre sem tudtam a választ. Ráadásul kiadósan bedepiztem, és szerintem teljesen szétsírtam a sminkemet, szóval mehetek megigazítani szünetben. Miután kicsengettek el is mentem WC-re, és kicsit sem meglepve konstatáltam, hogy a sminkem teljesen szétfolyt, fekete csíkokat hagyva az arcomon. úgyhogy volt dolgom. Épp visszaértem a terembe becsöngetésre, és félre kellett állnom, hogy utat engedjek Alexnek, aki táskával a vállán lépett ki az ajtón. Szomorúan néztem rá, és ő visszanézett. Amikor megpillantott, eltűnt szeméből az érzéketlenség látszata, és maró fájdalom vette át a helyét. Mélyen a szemembe nézett, majd szótlanul elfordult, és lement a lépcsőn. Én meg álltam ott, mint akibe villám csapott. Kimutatta az érzéseit!! És nagyon-nagyon szomorú...Szomorúan, és mit sem értve megráztam a fejem, és bementem a terembe. Leültem a helyemre és csak az előbbi gondolataim foglalkoztattak. A nap többi része eseménytelenül telt, és elég nyomott hangulatban, mert mindenki tudta, érezte, hogy van valami, ezért meglepően csöndben voltunk. Suli után aztán elmentünk a szemben lévő pékségbe két kakaóscsigáért Arianával, és amikor jöttünk kifelé, szembe jöttek a többiek, kezükben pizzával.
-Honnan van pizzátok?-kérdezte a tesóm, az örök éhenkórász. És nem látszik rajta!!
-Penélope mutatott egy pizzázót-vigyorgott teli szájjal Szasza, így közszemlére téve a falatot, amit éppen rágott.
-Fúj, csukd már be a szád!!!-visított rá Zoé, és távolabb ugrott Szaszától. Bár, hogy ettől miért lett jobb neki, azt nem tudom...
-Ez azért vicces, hogy Penélope jobban ismeri a környéket, mint te-mosolyodtam el rajtuk, mondandómat Szaszának címezve.
-Ja-állapította meg, és elgondolkodott. Aztán meg mintha eszébe jutott volna valami, felemelte a mutatóujját, és nagyon mondani akart valamit, csak ezt teliszájjal tette, így nem nagyon értettük. Végül közölte, hogy 'Vájatok lenyejeöm', nyelt egy hatalmasat, és aztán megszólalt.
-Jöttök szánkózni?-tette fel végre a kérdést, amire már tizenegy ember várt.
-Öhm... gondolkodott el Ariana.
-Persze!-vágtam rá, mert kapva-kaptam az alkalmon, hogy végre valaki elhívott valahová, mert nem igazán voltak barátaim általánosba.
-Oké, holnap után jó?
-Ühüm, asszem-bólógattam.
-Oké, akkor holnap után, Erzsébeth tér. Olyan három felé, de még dumálunk- mondta Szasza mindenkinek címezve.
-Oké!
-Klassz...
Miután elköszöntünk, Arianával néma csöndben indultuk el ugyan azon az úton, egymás kezébe kapaszkodva, ugyanis tükörjég borított mindent. Aztán, hosszú hallgatás után a tesóm törte meg a csendet.
-És, akkor most hogy lesz?-kérdezte oldalról rámpillantva- Mármint, akkor most hol fogunk lakni? Elmondjuk a szüleinknek?
-Ez jó kérdés. Nem tudom- néztem rá tanácstalanul, ő pedig elmosolyodott.
-Mi az?- kérdeztem összevont szemöldökkel.
-Ráestek a hópelyhek a szempilládra- mosolygott- nagyon szép!
-Öhm... hát, köszi- mosolyogtam vissza rá.
- Várj! Lefotózhatom?- kérdezte ragyogó arccal a tesóm, és pedig örültem, hogy örül. Mert jó az, ha az ember a kis dolgoknak is úgy tud örülni, mintha nagy dolgok lennének. Így történt az, hogy délután fél kettőkor két lány állt az út szélén, mosolyogtak, miközben esett a hó, és az egyik lány a másik lányt fotózta olyan szeretettel, mintha testvérek lennének....

8. Érzelemelrejtés: level 100

Sziasztok! Gondolom már úgy gondoltátok, áh, ennek a blognak befellegzett, végleg abbahagytam, és sosem fogom folytatni. Ez nincs így, csak most van a felvételi előtti hajrá, és nem nagyon volt időm írni. Illetve kicsit sem. Most a szünetben még jelentkezem majd, utána a felvételiig (jan. 17) megint el fogok tűnni. A türelmeteket kérem erre az időszakra, össze kell szednem magam tanulás-ügyileg, de a felvételi után újult erővel vetem majd bele magam a dologba :D előre is köki a türelmeteket! Most pedig következzen a 8. fejezet :) Jó olvasást drágaszágaim! ;) Ui: képet most nem tudok hozni, mert elromlott a gépünk, és nem tus képet feltölteni :( De zene lesz! 

zene:)

Nem értettem semmit. Biztos fontos lehet, ha ezért kihagytak egy matekot... vagy nem? Az óra többi részében csendben elfoglaltam magam. Inkább nem kockáztattam meg a zenehallgatást, mert a matektanár még mindig ,,szemezett" velem, úgyhogy inkább csak szolidan firkálgattam. Hirtelen a csengő hangja késként hasított a levegőbe, mintha direkt azért szólna ilyen élesen, hogy megijesszen. Azt hiszem sosem fogom megszokni. Felpattantam, mint akibe villám csapott, még a széket is majdnem feldöntöttem, ahogy szélviharként megindultam. Igen, a viharhoz tudnám hasonlítani magam. A kíváncsiság hajtott, és nem érdekelt, hogy hamar megöregszem...Aztán egyszer csak tudatosult bennem, hogy mindenki furán néz rám, köztük a matek tanár is, merthogy még nem volt vége az órának. Hopszi...

-Kikérem magamnak!!-kezdett lilulni Slomó...khmm,...azaz Salamon tanár úr feje (Talamon Sanárurat már diáknemzedékek óta mindenki Slomónak hív, és mi, a gólyák, a ,,friss hús", nem akartuk megszakítani ezt az ősrégi hagyományt)-Még nem fejeztem be!!-ordította volna az arcomba, de szerencsére távolabb álltam, így csak távolról üvölthetett rám, az arcomba nem. 

-Öhm...izé...bocsánat-hebegtem, és valószínűleg elvörösödhettem, mert úgy éreztem, mintha lángra kapott volna a fejem. Még jó, hogy Ő nincs itt. Bár ez mind azért van, mert Ő nincs itt, szóval nem tudom, hogy most örüljek-e. Így hát visszabattyogtam a helyemre, lehuppantam a székre, és tétován néztem magam elé, mert nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel. Szinte alig hallottam, ahogy Slomó lediktálja a házit. Ennyi. Erre volt olyan pipa. Nem tök mindegy? Úgysem csináltam volna meg...

Miután az óra hivatalosan is a végére ért (meglepő módon ezt senki sem bánta), igyekeztem nem elsőnek kirohanni a teremből, mert azzal tuti kihúzom a gyufát (még jobban) Slomónál, szóval szépen lassan pakoltam. Utolsó sem akartam maradni, édes kettesben egy tüzet hányó sárkánnyal (ha látni szeretnéd, tekints a tanári asztal felé. Etetni és simogatni nem ajánlott. Vigyázat, a drótban nagyfeszültségű áram található, kérjük ne érjenek hozzá), ezért próbáltam jól időzíteni, hogy elvegyülve a tömegben (ami így Alexék nélkül kemény kilenc főből állt), észrevétlenül kisurranni. A tervem sikerült, ám még mielőtt fellélegezhettem volna, NI Ki és Alex jött föl a lépcsőn egymás mellett. A kék hajú lány szeméből csak úgy patakzottak a könnyek, Alex szeméből pedig nem lehetett kiolvasni semmit. Érzelemelrejtés: level 100. Látták, hogy kérdőn állok ott, és szomorú vagyok, mert NI Ki szomorú, de mindenféle szó nélkül elmentek mellettem. NI Ki szipogva, Alex pedig, ahogy eddig is: érzelemmentesen. Látszólag. Még jó, hogy félreálltam, mert szerintem nekem jött volna. Összevesztek? Nem hiszem. Akkor nem egymás mellett jöttek volna, és dühösebbek lettek volna. Vagy nem? Mivel el nem tudtam képzelni, mi történhetett, ezért gondoltam: majd elmondják, ha rám tartozik, ha nem, akkor meg kár beleavatkozni. Hirtelen egy kezet vettem észre a vállamon. Felpillantottam, pislogtam párat, hogy kilássak könnyfüggönyöm mögül, és a tesómat vettem észre, aki szomorkásan állt mellettem. Hirtelen megbántam, hogy olyan bunkó voltam vele, és ő mégis itt van, itt velem. Erre könnyek szöktek a szemembe, és újfent pislognom kellett, ha látni akartam a külvilágot. Bár nem tudom, hogy látni akartam-e. Hálásan mosolyogtam a tesómra, ő pedig biztatón visszamosolygott. Aztán egy kisebbet sikítottam, amikor megszólalt a csengő, komolyan, sosem szokom meg. Bementünk a terembe, ahol az osztályfőnök várt minket, szomorú arccal. Kérdőn összenéztünk Arianával, hogy ,,mi a tököm, a tanár is tudja?" Az oké, hogy tudja, de mit tud?? Egyre jobban fúrta az oldalunkat, és egyre szomorúbbak lettünk. Kíváncsi voltam, mi történt, de féltem attól, hogyha megtudom, összetörök. Ismerve magamat, biztos voltam benne, hogy össze fogok törni, mert ha NI Ki is sírt, akkor szinte biztos, hogy én is fogok... Ezért éppen lelkileg próbáltam készülődni egy jó kis depire, amikor NI Ki jött be kisírt szemmel, és mindenki furán nézett rá. Ugyebár, ők az udvaron voltak, így nem is tudtak erről az egészről. Miről is? Hát igazából azt én sem tudom, de valami gáz van, az tuti. Szóval, néma csönd lett, aztán (ahogy az lenni szokott) mindenki egyszerre kezdett beszélni.
- Mi történt?-kérdezte meg végül Kyra. De nem tudtuk meg. NI Ki csak fáradtam legyintett, és lerogyott a székre. De hát nyilván ez Penélope-nak nem volt elég. Odament, leguggolt NI Ki széke mellé, és halkan beszélni kezdett hozzá. NI Ki pedig érzelemmentes, már-már üveges tekintettel meredt maga elé. Nagyon ismerős kezdett lenni a szitu. Nem, ha összevesztek volna, nem így reagálnak. Először zokog, utána pedig sokkos állapotban ül, és a levegőbe mered. Meghalt valaki. 

7. Kávé és Rágódás

Hello ;) Itten van a hetedik rész, jó olvasást!! 

zene

Másnap reggel hullafáradtan keltem, mivel még este a film után Fall Out Boy maratont tartottam, Így kb hajnali 2 körül aludhattam el, ami miatt a felkelés kissé nyöszörgősre sikeredett. Amúgy a film jó volt, nagyon-nagyon sokat sírtam rajta.Tényleg nagyon szép film, és jó gondolatokat fejez ki. Nagy nehezen kitápászkodtam a jó puha párnák közül, bár nagyon fájt... Álmosan, szinte vakon turkáltam a szekrényemben és gyorsan kikaptam a fekete harisnyám, a fekete-pink kockás szoknyám, egy nagy fekete övvel, és egy fekete-szürke szívecskés pólóval, meg egy nagy fekete pulcsival. Elégetetten néztem végig magamon, most ilyen hangulatom volt. Fogat mostam és jöhetett a hajam. Kivasaltam, és próbáltam valamit kezdeni az oldalfrufrummal, mivel igencsak elaludtam. Sokat szenvedtem vele, de végül egy fél kiló hajlakkal sikerült megoldani. Sminkelni nem volt kedvem, illetve nem ilyen korán, úgyis csak elkenődik, szóval inkább lementem apuhoz a konyhába, aki természetesen ébren volt. Mindig ébren van, nagyon korán kel. Elmondása szerint hajnali 5-kor. Hogy miért? Nem tudom. Nem álmos, felkel magától. Éppen háttal állt, és kávét főzött. Az tény, hogy apu nem nagyon tud főzni, de az egyetlen dolog amit viszont profin, az a kávé. Úgyhogy mosolyogva mentem oda hozzá, és figyeltem, hogyan művészkedik. Amikor felém nyújtotta a forró, habos műalkotást, szinte csillogó szemel nyúltam érte. Imádom a kávét!!
-Mit tettél bele?-kérdeztem meg, mivel nagyon finom volt- Mintha fahéj lenne benne, ami kicsit olyan...téli, karácsonyi hangulatot kölcsönöz neki.
-Bizony, fahéj van benne- mosolygott-de nem csak. Római Mogyorókávéból csináltam, kétszer főztem át, hogy selymesebb legyen az íze, tettem bele fahéjat, felhabosítottam a tetejét, és végül, szórtam rá egy kis csokidarát.
-Hűűűűűűűű!!!- Professzionális olasz minőség- mosolyodtam el lenyűgözötten- Köszönöm.
-Szívesen-mosolygott vissza, majd belekortyolt a saját kávéjába, én pedig összevontam a szemöldököm, ugyanis valami nagyon nem stimmelt.
-Hogy lehet a kávéd vörös?- kérdeztem meg végül, ami a szívemet nyomta.
-Ez kulisszatitok, szóval ne mondd el senkinek. Tettem bele egy kis chilit- vette bizalmasra a figurát.
-Chilit?-kérdeztem elkerekedett szemmel. Ez azért mégiscsak furcsa- Megkóstolhatom?
-Persze, de vigyázz, kicsit csíp- adta át a bögrét, én meg belekortyoltam.
-Úúúúúúúúúúúúú, apuuu ez nagyon csíííp!!!!!- Kezdtem visításba, és villámgyorsan kerestem egy poharat, amibe vizet önthetek.
-Ennyire azért nem volt csípős- nézett apu meglepetten, majd felém nyújtott egy poharat.
-Húúú, kökii- vettem el, és mohón kortyolni kezdtem a hideg vizet- Ezek szerint nem bírom a csípőset- állapítottam meg, miután jobb lett.
-Hát, ezek szerint nem-értett egyet apu- Bogyi, menned kéne!
-Hány óra?-kaptam fel a fejem, mert a nagy kávézásban elfelejtettem, hogy nekem tulajdonképpen most suliba kéne mennem.
-Ötven van-nézte meg a tableten apu.
-Úúúúúúúú, akkor rohanok- pattantam fel az asztaltól, és felrohantam.
Negyed órával később a suli kapuján battyogtam be éppen, immár sminkben, amikor egy ismerős táskát pillantottam meg. NI Ki szakadt táskája mellett egy full fekete táska volt ledobva, a tulajdonosa pedig háttal állt, és NI Kivel beszélgetett. Nem akartam megzavarni őket, meg kicsit hülyén jött volna ki, hogy csak úgy odapofátlankodom, úgyhogy csak odaintettem, és mentem tovább az ajtó felé. Igyekeztem nem rágódni azon, ami nem is rám tartozik, de egyszerűen nem értettem, hogy mit akarhat Alex NI Kitől. Tényleg. NI Ki még tartozik egy sztorival. Tegnap megígérte... Mivel egyre jobban kezdte fúrni az oldalamat a dolog, ezért miután felértem a terembe, elgondolkodva néztem magam elé, és valószínűleg a szemöldökömet is ráncolhattam, mivel ez másnak is feltűnt.
-Min gondolkozol ilyen nagyon?- kérdezte egy mosolygós arc, én pedig felismertem benne a tesómat, aki megint valami furi cuccban járkált, és virult a boldogságtól. Remek, örülök, hogy ő boldog.
-Semm, igazából nem tartozik rám, és RÁD SEM-nyomtam meg az utolsó két szót- szóval legyél szíves arrébb vidámkodni magad, és hagyj gondolkodni- szóltam rá. Idegesített. Nagyon. Erre sajnos elszomorodott az örökvidám lány, és leült a helyére, és gondolom nem értette, hogy mit tehetett ellenem, amiért dühös vagyok rá. Nem vagyok rá dühös. Idegesít. Persze aztán meg nekem lett lelkiismeretfurdalásom, hogy megbántottam. Klassz. Amúgy tényleg kezdett érdekelni, hogy Alex és NI Ki mit beszélgethetett a kapuban, mert elég komolynak tűntek. Vajon NI Ki el fogja mondani? Remélem. Amúgy is megígérte. Arra eszméltem, hogy a matek tanát dühösen mered rám, és gondolom választ vár a kérdésre, ami egyébként nem hallottam. Ja, hogy már elkezdődött az óra? Alex helye felé kaptam a fejem, és meglepetten konstatáltam, hogy tök üres. Mint ahogy NI Kié is.  De miért nem jöttek be? Hol vannak? És mi történhetett?

6. Apu és Sültkrumpli

Hali! Bazinagy késéssel ugyan, de itt van a kövi... hihi... bocsánat, elég sűrű az életem mostanában... khmm...khmm...Szóval jó olvasást!!
zene

Ijedten kaptam félre a fejemet, mert a konyhából egy furcsa zajt hallottam.
-Apu?!- kérdeztem újra, és remegett a hangom. Hol lehet? Ezt nem értem. Mindig szólni szokott, hogyha elmegy valahova, és akkor én nem megyek haza, hanem inkább beülök egy kávézóba, vagy moziba. Félek egyedül otthon. Hirtelen, valami nagyon furcsa érzésem támadt, és mivel a megérzéseim általában be szoktak jönni, ezért most már szinte halálfélelmem kezdett lenni. Ijedten kapkodtam a fejemet, hogy a ház összes sötétebb zugát egyszerre szemmel tudjam tartani. Ilyenkor indult volna el a horror filmekben az a sejtelmes zene, mindjárt megjelenik a gyilkos, és meg akar ölni. De aztán általában happy end szokott lenni, és a főszereplő megmenekül. Ja, a filmekben. Csakhogy ez most a valóság. Próbáltam magam nyugtatni, amikor meghallottam, hogy a mögöttem lévő ajtó kilincse lenyomódik. Halk, kicsit akadozó hangot adott ki, olyat, mintha rozsdás lenne...Arra gondoltam, hogyha most meg fogok halni, akkor inkább én, mint apu. Amióta az eszemet tudom, csak ő van nekem, és csak én vagyok neki. Illetve... beugrott egy régi kép, nagyon homályosan, de derengett. Apu, Én, és egy rám nagyon hasonlító lány, és egy nő ült a tengerparton, és nevettünk a naplementébe. Nem tudom mire vélni ezt az emléket, még csak azt sem tudom, hogy valós-e, de valahogy, ha ez a kép eszembe jut, nagyon boldognak érzem magam. Nagyon boldog vagyok ott a tengerparton. Nem tudom, hogy megtörtént-e egyáltalán, engem mégis felvidít. Mivel kissé elkalandoztam, észre sem vettem, hogy áll mögöttem valaki...
-Itt vagyok-szólalt meg végül apu, amikor úgy gondolta, hogy végképp nem fogom észrevenni, hogy ott áll. Én meg egy hatalmasat sikítottam. mert így is a frász kerülgetett- Mi az, rossz a lelkiismereted??- kérdezte apu cinkosan mosolyogva- vagy én lennék ilyen ijesztő??- nézett aggódva a tükörbe, hogy mi történhetett, majd amikor megnyugodva konstatálta, hogy semmi, újra rám nézett.
-A frászt hoztad rám!!-mosolyodtam el, mert azért mégiscsak megnyugtató, hogy ő volt az, és nem a kanalas gyilkos... Apu nagyon jó színész. Nem is értem, miért nem próbálkozik meg a szakmával.
-Nem, én vagyok ijesztő. A portás reggel azt hitte, hogy a Halloween-re jöttem- meséltem szomorúan.
-Ugyan már! Ne foglalkozz vele!! Csak azok véleménye számít, akik szeretnek- mondta mélyen a szemembe nézve, és közben megsimította a vállamat- és amúgy is. Nekem te vagy a legszebb kis bogyó a világon!-mosolyodott el, és megölelt.
-Szeretlek apu- öleltem meg szorosan, és könnyek szöktek a szemembe. Mi lenne velem nélküle? Valószínűleg teljesen egyedül lennék. Szinte már- már olyan nekem apu, mint egy legjobb barát. Legjobb barát, és egyben apuka. Együtt elmélkedünk az élet nagy dolgairól, eszünk sültkrumplit, vagy a tableten zenét hallgatunk. De tévézni is szoktunk. Apu a művészfilmeket szereti jobban, én pedig inkább a fantasy-kat, vagy a horrorokat.
- Én is szeretlek, kisbogyó- kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni- Na, ne sírj! Mi itt vagyunk egymásnak, itt is voltunk, és itt is leszünk, és együtt túlélünk mindent. Halhatatlanok vagyunk.
-Néha tényleg úgy érzem, mintha halhatatlan lennék, és mintha már mióta itt lennék, és élnék- elmélkedtem.
-Hát bogyó, ez az élet, egy ilyen dolog. Végtelen-mosolygott- Na, ki kér sültkrumplit?-kérdezte, mintha lenne itt bárki is rajtunk kívül.
-Éééééén!!- jelentkeztem belemenve a játékba. Nevetve leültünk a kanapéra, és időközben apu felnyomta a villanyt, így már nem is tűnt olyan ijesztőnek az a kanapé. Kibontotta a fagyasztott sültkrumplit, és berakta a sütőbe.
-Mit nézzünk?-tette fel a szinte mindennap elhangzó, már jól ismert kérdést. Szinte minden nap megnézünk valamit.
-Hááát...-gondolkodtam el- ne horrort. Frászt kaptam most is, hogy nem találtalak-emlékeztem vissza az esetre, és megborzongtam.
-Rendben, akkor nézzük...Mit szólsz a Lány Kilenc Parókával című filmhez?-vette elő a DVD-t.
-Miről szól?- kérdeztem érdeklődve, miközben a borítót tanulmányoztam.
-Van egy huszonéves lány, aki boldogan éli az életét, amikor is, kiderül, hogy mellrákja van. Kemoterápiát kell kapnia, amitől kihullik a haja. Vesz kilenc különböző parókát, és a hangulatait fejezi ki vele. Így kialakul kilenc különböző énje is. És, hogy hogyan éli meg a betegségét, és, hogy mit von le tanulságként-mesélte apu.
-Juuuuuj, ez nagyon szomorúúúú-szomorodtam el a sztorit hallva.
-Igen, de nagyon szép film-próbált meggyőzni apu.
-Te már láttad?-kérdeztem meglepetten.
-Igen, és nagyon szeretem, ezért szeretném, hogy megnézd-mosolyodott el.
-Oki akkor nézzük-mosolyogtam rá vissza, és nagyon örültem, hogy nekem ilyen jófej apukám van. Apu betette a DVD-t, amikor is, nekem eszembe jutott a krumpli. Ha nem szólok, simán ottfelejti. De hála ég még épp idejében szóltam, mert nem égett meg annyira, Így a krumplis tállal az ölünkben elkezdtük nézni a filmet. 

5. Segítség és néma csönd

Hali! Sajnálom,hogy ekkora horribilis késést produkáltam, de tudjátok, elkezdődött a suli stb... Ezen túl igyekszem minden péntekre új részt hozni. Jó olvasást!

Zenee

Arra kaptam föl a fejem, hogy a tanárnő a padunk előtt áll, és először dühösen, majd amikor meglátja a kezeim közül kivillanó ,,firkálmányt", csodálkozva néz rám. -Hűha, Ariadne, ez nagyon szép!-dícsért meg, én pedig megilletődötten valami köszönöm félét hebegtem-felmutathatom?-kérdezte a szemembe nézve.
-Ühüm- bólogattam nagy szemekkel, mert nem értettem, hogy hogy tetszhet neki ennyire egy egyszerű ,,unatkoztam" firkálmány. Felmutatta a rajzot, és úgy láttam, hogy tetszett a többieknek, bár nem kivétel nélkül. Ugyanis Alex annyira sem méltatott,-engem sem- hogy felemelje a fejét a padról, pedig ébren volt, ebben biztos voltam.
-Vajon érdekli-e egyáltalán valami ezt a fiút??-kérdeztem magamtól. Valószínűleg az álomvilágán kívül semmi. Elmerengtem, és egyre biztosabbá vált bennem a tudat, hogy baromira érdekel, miért nézett így, és hogy mi történt velem. Ki fogom deríteni. Amúgy egész jó fejnek tűnik az osztály, nem kell aggódnom, nincs teli pedálozógépekkel, és nem fogok lemaradni. Egy szörnyű éles hangra kaptam fel a fejem, szó szerint frászt kaptam a csengőtől, és ezen a padtársam (és tesóm) jót virult. Nos, remek. Örülök, hogy boldog. De nekem most sokkal fontosabb dolgom is van. Felálltam, és így a rozoga pad meglökődött picit, és a földről légi útjára indult a földön lerakódott porréteg. Ettől sajnos prüszkölni kezdtem, de senkit sem érdekelt, hogy mi van velem, vagy hogy életben maradok-e. Na jó, ez  ,,enyhén" túlzás volt, bár hallottam egy olyan esetet, amikor egy ember húszat tüsszentett egyhuzamban, ezt nem bírta a szíve, és szörnyet halt. :( Ez azért elég szomorú történet, ki tudja, hogy az az ember még mennyi mindent vihetett volna véghez! Ettől a gondolattól megint elszomorodtam, és sötétebbnek láttam a koraszeptemberi időt, mint eddig. Kimentem a teremből, amikor valaki a nevemen szólított.
- Ariadne várj!!- visszafordultam, és NI Ki jött felém egy elég szakadt fekete táskával, amiből folyamatosan estek ki a cuccok, ezért tartania kellett őket.
-Várj, segítek- mosolyogtam rá a közeledő lányra, elvettem a cuccait, mire hálásan visszamosolygott- Próbáld úgy pakolni, hogy ne a szakadás legyen alul!-tanácsoltam neki. Akkor ezzel elvoltunk egy darabig, de közben elkezdtünk beszélgetni.
- Neked ki volt a legszimpibb?- kérdezte fürkésző szemekkel.
-Hát... Te, Szabi...
-Ó, köszi-mosolyodott el kicsit egoistán, aztán elröhögte magát- Távol álljon tőlem az egoizmus, utálom az olyan felfújt hólyagokat, mint például Dóri!
-Igen, és is! Hogy lehet ekkora pofája valakinek?? Jézusom!!- mondtam el énis a véleményemet, és rájöttem, hogy egyre jobban elbeszélgetünk.
- És mi a véleményed a ,,Nagy Alexről"?-kérdezte kissé hamiskás mosollyal, amire én összevontam a szemöldököm.
- Alszik. Mi lenne?-kérdeztem értetlenül. Aztán leesett- Várj, te már ismerted, ugye??
- Bizony. Túlságosan is. Bár, azt nem tudom, hogy ennek örüljek-e-mondta, nekem pedig leesett az állam.
- Na mesélj, hallgatlak!!-néztem rá nagyon-nagyon izgatottan. Erre NI Ki megnézte az óráját.
- Nem lehet, sajnos mennem kell-mosolyodott el megint hamisan.
-Na ne csináld már!!!- kiabáltam rá, ami miatt a buszmegállóban a néni furcsán nézett rám.
- Bocsi, aranyom, legyen elég mára ennyi. Jóból is megárt a sok- röhögött, és élvezte, hogy könyörgök neki- Na, hello, találkozunk holnap!- kacsintott, és elindult.
- Szemét vagy!!- kiabáltam utána mosolyogva. Erre ő csak hátraintett, és ment tovább. Ezt nem hiszem el. Ez a lány megcsinálta, hogy megint ne tudjak aludni. Amúgy is rosszul alszom, ezek után meg forgolódni fogok egész éjszaka, és járni fog az agyam. Remek. Mosolyogva megráztam a fejem, és felszálltam a buszra. A busz amúgy érdekes hely. Felszállnak emberek, egy ideig együtt utaznak, majd leszállnak. Mindig vannak furcsa alakok akiket megbámulnak. Vannak, akik boldogan röhögve dumálnak egymással, vagy telefonon, és vannak, akik zenét hallgatva néznek magunk elé, és gondolkoznak. Én is az ezutóbbi fajtához tartozom. Meg a furcsa alakok fajtához is sajnos. Már megszoktam, hogy megbámulnak, és már hidegen hagy. Persze ha beszólnak, és sértegetnek az baromira fáj, próbálom leplezni, de alapból érzelemkimutatós emberke vagyok, szóval ez nem nagyon szokott sikerülni. Erre röhögni kezdenek, és úgy érzik győztek. Szánalmas. Pont ahogy Penélope megmondta. Ő is nagyon szimpatikus, és jól megmondta Dórinak. Jeleztem, a busz bekanyarodott, és lebattyogtam a lépcsőjén. Mentem két utcát, ami nem volt túl izgi, aztán odaértem az épület elé. Felnéztem, és mind a hét emelet ismerősen nézett vissza rám. Bepötyögtem a kódot, és kinyitottam az ajtót. Jött szembe egy anyuka babkocsival, úgyhogy előre engedtem, és tartottam neki az ajtót. Kicsörtetett, és rám sem nézve tolta tovább a szerencsétlen gyereket. Ilyen lenne a mai társadalom? Megköszönni luxus?? Esetleg rám nézni, és biccenteni egyet? Áh, hagyjuk, biztos túl sokat várok. Bementem, és hívtam a liftet. Most az olvasó mondhatná, hogy hát milyen lusta vagyok, hogy lifttel megyek, de a hetedik emeletre senki nem menne szívesen gyalog. Kinyílt a liftajtó, benyomultam, megnyomtam a hetes gombot, és éreztem, ahogy felhúz a szerkezet. Aztán persze jött a ,,basszus, nincs meg a kulcs" szindróma, és vagy öt percnyi keresés, és jó sok káromkodás után végre kikaptam a kulcsot, ás kinyitottam az ajtót. Apu általában ilyenkor a Tv előtt szokott ülni, vagy megy a rádió, zene, vagy valami. De most a kanapé üresen tátongott, és hosszú árnyékok vetültek rá az utcáról. Félhomály uralkodott a lakásban a sötét idő miatt, és néma csend. A szívem a torkomban dobogott. Én nagyon ijedős vagyok, lehet nem kellett volna ennyi horrorfilmet nézni? És amúgy is, hol van Apu?
- Apu?- szólaltam meg halkan, de a lakásunk olyan kicsi, hogy ha itt lenne, hallania kellett volna- Apu?!

4. Ikrek és érdekes emberek

Sziasztok, itten van a negyedik rész is, remélem elnyeri a tettszéseteket!! Jó olvasást!! :) 

Zenee

*Ariadne szemszöge*

Felemeltem a fejem, és a hippilány szemébe néztem.
-Librey Ariadne vagyok, 14 éves-kezdtem el mondani. A meglepődés, mint egy hullám, árasztotta el. Elkerekedett a szeme, és rámnézett. Mivel mellette ültem, jól láthattam.
-Ariadne?-kérdezett vissza, mintha rosszul hallotta volna. Nem, nem drágám, jól hallottad.
-Igen.
-Szép a neved!-mosolygott. Szép a nevem? Hiszen az övé is majdnem ugyanolyan!
-Hát kökii. A szüleink nem voltak túl fantáziadúsak, amikor a nevünket adták-mondtam el a vélemányem gyúnyosan.
-Ez mondjuk igaz-nevetett.
-Ariadne, folytasd kérlek!-szólt közbe Rácz tanárnő.
-Oki. Szóval, én apukámmal élek. Az anyukámat nem láttam úgy 4 éves korom óta, egyszer sem. Igazából nem sokra emlékszem belőle-szomorodtam el-amúgy vegetáriánus vagyok, tisztelem, és szeretem az állatokat, és van egy macskám, Kyara. Imádok rajzolni, és voltam már rajzversenyen.
-Jól van, köszönjük. Az iskolának van rajz szakköre, majd a szaktanárnál érdeklődj!-bíztatott Rácz tanárnő.
-Oki-bólogattam.
-Akkor, a középső padsor jön!-folytatta. A középső padsorban ülnek a legérdekesebb emberek. Igen, Ő is. Akire olyan kíváncsi vagyok. Mellettem Ariana felhúzta a lábát török ülésbe, gondoltam énis így teszek, mert kezd elzsibbadni a lábam. Úgyhogy az állammal a felhúzott térdeimen figyeltem, ahogy a kék hajú lány beszél.
-Radnai NI Ki vagyok, 14. Imádok fényképzni, a szüleim elváltak és állandóan vitatkoznak, hogy kinél lakjak, mert egyke vagyok, szóval inkább lógok suli után és csak este megyek haza. Tudjátok, az az érzés, amikor mindenki téged akar, amikor marakodnak rajtad. Amikor úgy érzed magad, mint az utolsó száraz Tesco-s zsömle amin két öreg néni veszekszik. De nem gáz, legalább úgy ismerem a környéket, mint a tenyerem. Sokat járok moziba, bár egyedül nem olyan poén. Hát, kb. ennyi. Ha valaki akar, akkor majd megismer jobban-fejezte be, majd visszadugta a fülhallgatót a fülébe. Nekem tök szimpi volt, tényleg. És az tetszett, hogy merte vállalni magát, és a kék haját. Nagyon bátor! Húúúúú, most jön a rockerfiú!!!
-Szabi vagyok, metáál!!!-fejezte ki magát igen tömören, miközben rockvillát mutogatott, és aztán visszadőlt a padra. Hm...érdekes. Azért elvigyorodtam, mert vicces volt, és amúgyis teljesen egyetértettem. Közben beszélni kezdett a mellette ülő.
-Szalay Ádám vagyok, 14. A kedvenc játékom a WoW, de jó az Assasins Creed is. Általában ezekkel szoktam játszani, és azon szörnyülködni, hogy anyám még mindig Explorert használ- vigyorgott idiótán, aztán újra elmerült a telefonjában. Hát ha ez vidítja fel... Aztán ezerrel kezdett verni a pulzusom, mert rájöttem, hogy a ,,titokzatos fiú" és bunkó barátja kövezkezik. De ez a ,,titokzatos fiút" nem érdekelte, vagy pedig tényleg elaludt, mert még mindig a padon feküdt. Közben a padtársa beszélt.
-Petrohai Szasza vagyok-röhögte el magát,-és a fiúkat szeretem. Erre A Padtársa rázkódó vállal röhögni kezdett, bár arra nem vette a fáradságot, hogy felemelje a fejét a padról.
-De ne már, most komolyan?!- röhögte el magát NI Ki is, én meg csak hitetlenül néztem.
-Dehogyis, komolyan vetted?!-röhögte ki kedvesen Szasza. Ú ez gáz. Én elhittem, tényleg. Najó, amikor azt közölte, hogy meleg, akkor már kezdtem kételkedni...:)-Mért, úgy nézek ki, mint egy buzi??!-tette fel a költői kérdést szintén Szasza, mire a teremben hirtelen gyanús csönd támadt, aztán mindenki egyszerre kezdett el röhögni, úgyhogy Szasza beégett kicsit. DE. MOST. JÖTT. A. PADTÁRSA!! Illetve jött volna. De nem szólalt meg. Szerintem visszaaludt.
-Hahóóó, fekete fiú!! Te jössz!!- emelte meg egy kicsit a hangját a tanárnő, és mivel erre sem reagált, integetni kezdett a kezével, bár nem tudom miért, mert az alvó fiú amúgy sem láthatta. Aztán mégiscsak kénytelen volt megszakítani csicsikálását egy pár percre, mert a padtársa elkezdte bökdösni a könyökével. Erre fölemelte a fejét, és...olyan furcsán nézett megint. De olyan mosolygósan furcsán. Na jó, nem tudom elmagyarázni! Szóval volt valami mosoly a szemében most.
-Alex-adta meg a szűkszavű választ, de nem mogorván, hanem inkább lazán, mint akinek nincs kedve beszélni, és eközben egy pillanatra sem vette ki a fülhallagtót a füléből, aztán visszadőlt a padra. Hát, nem sokkal lettem okosabb. Aztán az első pad következett. Itt ült az a szőke lány, aki olyan furcsán méregetett, amikor bejöttem.
-Kiss Zoé vagyok, 14 éves. Van egy kutyim Leila, általában őt tanítom szabadidőmben, vagy facebook. De csekkoljátok, olyan aranyoooos!!!-mosolygott, és lerítt róla, hogy tényleg szereti azt az ebet.
-Juuuj milyen fajta??-kérdezte már-már szinte csillogó szemekkel a padtársam, én pedig összevont szemöldökkel néztem rá.
-Terrier!!
-Az tényleg cukiii!!!!- örvendeztek együtt, mi pedig furán néztünk rájuk. Illetve nem mindenki...

3. Hogy hívják anyukádat?

Üdv, itt az új rész:) Köszönöm a kommanteket, és az új feliratkozót! Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást! ;)

Ahogy teltek a percek, egyre nőtt benne a kíváncsiság, hogy igazán megismerje a körülötte ülő embereket. Amikor Rácz tanárnő az utolsó lapot is beszedte, már annyira izgult, hogy- akár öntudatlanul, akár nem- elkezdte rágni a körmét, amiről így lepattogzott a reggel ráfestett fekete körömlakk.

-Úgy látom minenki kitöltötte mind a két lapot, kisebb-nagyobb sikerrel- kezdett bele a tanárnő- szóval, akkor mutatkozzunk be! Szerintem kezdjük hátulról. A szőkésbarna hajú lány!

Az említett megköszörülte a torkát (biztos nem lehet könnyű beszélni, ráadásul bemutatkozni egy csapat figyelő embernek, akiket nem ismersz), és vörös rúzsos száját szóra nyitotta.

-Palotai Kyra vagyok, 14 éves, és mindenem a tánc. Balettozom, de járok szteppelni, ír szteppelni és hip-hop-ozni. Léptem már föl külföldön is, ezért sok helyet láttam, bár nem sokat pihentem-mosolyodott el.

-Hű, akkor sokat próbálsz is, gondolom- szólt közbe Rácz tanárnő.

-Minden szabadidőmben-mosolygott a táncos lány.

-Köszönjük. Mellette a barna hajú lány!-szólított a tanárnő.

-Kovács Dóri vagyok, 14. Most közlöm mindenkivel, hogy én nem vagyok az a ,,juuuj, megbántottak, akkor most ülök a sarokban és zokogok típus, de vihogva SMS-ezni sem fogok valami ,,júúúj de aranyooooos" fiúval, mert szerintem ez szánalmas. Komolyan, filmsztárok képei előtt csorgatjátok a nyálatokat?! Szánalom. Csak sajnálni tudlak titeket- mondta szerényen. Előtte egy paddal Ariadne fintort vágott. Remek, legalább lesz kit utálni. Mellette a hippi lány most nem firkált, hanem ő is figyelt, az arcáról pedig nem lehetett kiolvasni semmit. Ariadne észrevette, hogy a csokibarna szemű lány hátrafordult a széken, és olyan pillantást vetett Dórira, hogy még a fekete lány (aki elkapta ezt a pillantást) is beleborzongott. 

-Ha ez a lány a szemével ölni tudna...- gondolta. Közben Dórinak is feltűnt, hogy a lány bámulja.

-Ne nézz már ilyen bambán rám!!- szólt rá. A lány felpattant, és majdhogynem felborítva a széket elindult a hátsó pad felé, a szeméből csak úgy sütött a harag. De valahogy, ha jobban megnézted, akkor a harag mellett ott volt valami komolyság, és ebből tudni lehetett, hogy nem esne neki senkinek, hanem mint egy felnőtt ember, megbeszélné. Most sem esett volna neki Dórinak sem, ebben az emó lány is biztos volt, csakhogy sosem derült ki mi történt volna, mert a tanárnő közbelépett.

- Penélope, please!- szólt rá, bár azt senki nem értette, hogy miért angolul, de gondolták, majd kiderül. 

-Akkor ezek szerint Penélope a neve? Érdekes név- gondolta Ariadne, és kíváncsian figyelte a történéseket. A lány megtorpant, és továbbra is dühösen nézett Dórira, akinek az arcáról most eltűnt a megszokott gúnyos vigyor. 

-I think that's pitiable, how you feel cool, 'coz you violence to others!! Well, 'coz you know it, that's made you a pitiable little worm, who doesn't have assurance, and now she think that, how she better here anyone!! Better than who?!  (Szerintem meg az a szánalmas, hogy attól érzed menőnek magad, hogy beszólsz másoknak!! Hát csakhogy tudd, ettől csak egy szánalmas kis féreg leszel, akinek semmi önbizalma, és így azt hiszi, hogy ő most jobb itt bárkinél!! Ugyan kinél?!)- mondta dühösen, majd megfordult, visszament a padjához, és leült. Nagyon kiakaszthatta amit Dóri mondott, és ezzel a fekete lány is egyetértett.
-Igaza van! Most komolyan, mit képzel magáról?-gondolta, bár ő nem adott teret ilyen vehemensen a véleményének. Egyre szimpatikusabb volt neki a lány, vagyis Penélope, talán pont azért, mert annyira különböznek. Ez a lány nagyon nyitott, egyenes, és őszinte, de baromi jólelkű és mindig segít másokon. Egyszerre erős és esendő. Ezzel szemben Ariadne visszahúzódó, nagyon-nagyon érzékeny, de végletekig jólelkű, állatbarát. Komolyan, egy légynek se tudna ártani. Most azon töprengett, hogy valószínűleg Penélope külföldi. Vajon melyik országból jöhetett?
-Van benne valami, amitől más, mint az itteni emberek. Valami lángolás. Van benne valami tűz, ami sosem alszik ki, benne lángol, hajtja élete végéig, és nem hagyja nyugodni. Az tetszik benne, hogy nagyon érzékeny-gondolkodott-Mondjuk a szeme durva. Mármint, hatalmas, és minden érzelem, ami elönti őt, tökéletesen látszik a barna szemekben, ezért ha dühös, akkor hajjaj, futás van, mert a szemével ölni tudna. De mondjuk baromi szép szeme van-gondolkodott tovább, aztán arra eszmélt, hogy már a mellette ülő beszél.
-Librey Ariana vagyok, 14 éves. Az anyukámmal élek. Imádom az állatokat és a természetet, sokszor kirándulunk, csak úgy, amerre a lábunk visz. Anyu szerint jó hangom van, de nem járok sehova, inkább vele éneklek-mosolygott egy világoskék ceruzával a kezében. Mellette a fekete lány csodálkozva nézett maga elé.
-Hogy hívják anyukádat?-kérdezte halkan, de a síri csöndben mindenki jól hallhatta.
-Tessék?-kérdezett vissza a hippi lány, mert nem nagyon értette, hogy ez most miért is olyan fontos.
-Hogy hívják anyukádat?-ismételte meg egy kicsit türelmetlenebbül sötét ruhás padtársa.
-Öhm...Hanna. Miért?- nézett értetlenül a hippi lány. De a kérdésére nem kapott választ. A padtársának elkerekedett a szeme, leblokkolt és hitetlenül nézett maga elé. Egy fél percig néma csend volt, de ezt a tanárnő megszakította.
-Következő!... 

2. Talán csak képzelődött?

Sziasztok:) Itt az új rész, bár egy kis késéssel, mert fesztiválon voltam. Köszönöm a kommenteket, és a kritikát!! És lett egy feliratkozóóm!!! Köszönöm:)) Jó olvasást! <3 :D

-Igen?-bökött kérdőn Ariadne felé Rácz tanárnő.
-A szülőkhöz mit írjunk, ha elváltak a szüleink?-kérdezte, és ahogy kimondta a kérdést, a mellette ülő lány is letette a kezét. A tanárnő pedig elmosolyodott.
-Ez esetben mindkét szülő elérhetőségét kérem-válaszolta, a lányok pedig bólintottak. Ariadne egy kicsit furcsállta, de nem vette nagyon komolyan a dolgot. Kitöltötte a lapot, ahogy körülötte mindenki más, csak volt egy kis gáz. Az anyukája telefonszámát nem tudta. Még nagyon régen elváltak a szülei, nem is emlékezett rá, úgyhogy azt a részt üresen hagyta. Egyszerre állt fel a két lány, és kibattyogtak a tanári asztalhoz. A fekete lány gondolkozott rajta, hogy szóljon-e a tanárnak, hogy az anyukája telefonszámát nem tudja.
-De mindegy, úgyis észre fogja venni, és meg fogja érteni, mert elváltak a szüleim-gondolta, úgyhogy csak szó nélkül odaadta a lapot, és elindult vissza, amikor hirtelen megtorpant.
-Elnézést, tanárnő, én nem tudom az apum telefonszámát, mert elváltak a szüleim még kis koromban-magyarázta a hippi lány Rácz tanárnőnek.
-Rendben, semmi gond-mosolygott a tanárnő. Tudta, hogy egyszer minden titokra fény derül. Szépen lassan szállingózni kezdtek a többiek is a tanári asztalhoz, pont úgy, mint a hópelyhek az ablak másik oldalán. Ariadne a kezére támasztott állal, összevont szemöldökkel bámult ki az ablakon, amikor valaki meglökte a székét. Felkapta a fejét, és egy szőkésbarna hajú srácot látott elmenni.
-Bocsánatot kérni luxus?-gondolta, és aztán visszadőlt az állára. Így nézelődött a teremben, amikor hirtelen rátévedt a pillantása a másik lapra.
-Mit is mondott Rácz tanárnő? Valami felmérés- szerűség csakis saját érzések, gondolatok alapján. Mi lehet ez?-vonta össze a szemöldökét, és megfordította a lapot.
1. Ki a legszimpatikusabb az osztályban?-olvasta a kérdést.
-De a neveket még nem is tudjuk. Mindegy, megpróbálom körül írni-döntötte el, és körülnézett. Ugye, ült mögötte a melírozott lány, vörös rúzzsal, és a szép, de bunkó csaj, Ariadne mellett a hippi lány. A másik padsor leghátsó padjában ült egy kék(!!) hajú lány. Ariadne-nak elkerekedett a szeme.
-Hű, nagyon bátor. És baromi jól néz ki-ámult. A kék hajú lány a padjára dőlve egy fehér fülessel zenét hallgatott, és pont leszarta, hogy óra van. Mellette nem ült senki. Előtte egy világos barna hajú fiú kötött pulcsiban arról beszélt a mellette ülőnek, hogy tegnap este milyen számítógép maratont vitt végig. Szemügyre vette a másik fiút is. Fekete haja volt, barna szeme, és éppen a fekete bőrdzsekije zsebéből húzott elő egy szegecses fekete fülhallgatót, bedugta a fülébe, és az ütemre kezdte rázni a fejét. Ariadne-nak nagyon szimpi volt a srác. Nem csak azért, mert ilyen helyes volt, meg ,,úú és áá", hanem mert rocker volt. Végre egy rokonlélek!! Hasonlított a zenei ízlésük, és a világnézetük is biztos. A fiú kicsit vicces volt, ahogy a néma csöndben rázta a fejét, legalábbis a zenét csak ő hallotta, és őt nézve Ariadne elmosolyodott. Aztán pásztázta tovább a termet. A rocker fiúék előtt ült két srác, és Ariadne a távolabb ülőben felismerte azt a srácot, aki meglökte a székét az előbb. Szőkésbarna haja volt-mint már mondtam-, és zöldes szeme. Most éppen a mellette ülő srácot bökdöste, aki pedig próbált aludni, de így nem nagyon ment neki. Amúgy a srácnak fekete haja volt, és egy fekete pólóban próbált csicsikálni :). Ariadne mosolyogva figyelte, hogy vajon melyikőjük ,,győz". Egy kis idő múlva a fekete srác felemelte a fejét, mondott valamit a padtársának, aki rögtön abbahagyta a bökdösést, de odahajolt, és súgott valamit, mire a fekete fiú megfordult, és érdeklődőn körbenézett. Találkozott a szeme Ariadne-éval. Hatalmas kék szeme volt a srácnak, amiből valami mosoly, és lazaság áradt. Mélyen Ariadne szemébe nézett, furcsa volt egy kicsit, aztán elkapta a tekintetét, és ledőlt a padra.
-Mi a...? Na jó, ez érdekes volt-nézte Ariadne összeráncolt szemöldökkel az asztallapot. A lánynak olyan érzése volt, amikor a fiú ránézett, mintha a pillantása a csontjáig hatolt volna, és nem tudott semmit sem tenni ellene. Megrázta a fejét, és tovább pásztázta az osztályt. A két srác előtt ült a szőke vasalt hajú lány, akinek hideg szürkés szeme volt, és kicsit lenézően bámulta az embereket. Mellette egy hatalmas csokibarna szemű lány ült, sötétbarna haja volt, és barna bőre, és a telóját nyomkodva néha elmosolyodott. Biztos SMS-ezett. Nagyon kedvesnek tűnt.
-Hmm...nehéz kérdés. Ki a legszimpatikusabb?-töprengett. Elgondolkodva a lap fölé emelte a tollat, és beírta a kék hajú lányt, mellé pedig...azon töprengett, hogy a nagy csokibarna szemű lányt írja, vagy a hippi lányt, de végül a hippi lányt írta.
2. Kire vagy a legkíváncsibb?-olvasta a következő kérdést, és gondolkodás nélkül írta a választ: a fekete hajú, kék szemű fiú, aki alszik.
3. Ki nem szimpatikus annyira? Háát... Az a szőke, vasalt hajú lány, és a zöldes szemű, barna hajú lány, aki mögöttem ül. Ez a válasz is könnyen ment neki.
4. Melyik tantárgytól félsz a legjobban? És így tovább, jöttek a kérdések, mind hasonló volt, és végül amikor Ariadne kész lett, fáradtan felnézett, és találkozott a szeme a ,,titokzatos fiú"-val, aki éppen jött vissza a tanári asztaltól. Már előre félt, hogy megint olyan furcsa érzése lesz, de nem volt. A srác belenézett a szemébe, és azzal a lendülettel tovább is kapta a tekintetét, és leült a helyére. A pillantásában semmi furcsa nem volt. Ez érdekes. Akkor Ariadne csak képzelődött volna?

1. A kezdetek (a mesélő szemszöge)

Sziasztok! :)

Meghoztam az első részt, amihez olyan sok hozzáfűznivalóm nincsen. Megismerjük a főszereplő lányt, és az osztályfőnököt, aki tud valamit, amit senki más nem. De egyszer minden titokra fény derül.

Kérlek hagyjatok magatok után nyomot! :) Jó olvasást!! <3

Tél volt, sűrű pelyhekben hullt a hó. A hóesésben egy fekete alak ment, nagy kontrasztot vetve a tájjal. Lassan lépkedett, fekete haját szemébe fújta a szél. Lehajtott fejjel baktatott, minden bizonnyal a gondolataiba mélyedt, mert nekiment egy idős úrnak.
-Juj, bocsásson meg!- kapta a szája elé a kezét.
-Semmi gond-a bácsi feldúltnak tűnt, hogy már korán reggel majdnem fellökték. De a lányt ez a legkevésbé sem érdekelte. Továbbra is gondolataiba mélyedve lehajtott fejjel próbált utat törni magának a hóban. A bácsi tovább ment ugyan, - nem akarta megszólni ezt a furcsa lányt-de egy ideig még morgott magában. ,, Milyenek ezek a mai gyerekek, csakúgy fellökik az embert! Bár szegény pára így is elég vékony, csodálkozom, hogy nem fújta el a szél! Szegénykém biztos nem látott a nagy hóviharban. De hogy milyen zenét hallgatnak ezek a mai fiatalok! Valami szörnyű durva hörgés volt. Még két méterre is elhallatszott a lánytól! De hogy milyen furcsán nézett ki! Mindene fekete volt, még a haja is, és a fél szemét takarta. Hát igen, ez a zord szél mindenkinek a szemébe fújja a haját. Apropó a szeme! Hogy miért festik ki ilyen vastagon a mai gyerekek a szemüket?! A mi időnkben még szemfesték sem volt, mégis életben vagyunk!! Hahjaj, ezek a mai fiatalok!"- és a bácsi is gondolataiba mélyedve ment tovább az úton. 
      De a lányt már egészen más gondolatok foglalkoztatták. Láthatóan nagyon izgatott volt, alig figyelt rá hova megy, az egész út alatt ,,csak" három embernek ment neki.
-Jajj, bocsásson meg!...Bocsánat!...Elnézést!...-kért sűrűn bocsánatot.
-Semmi baj-mondták fintorogva. De Ariadnét ez nem érdekelte. Nagyon izgult, és nagyon félt is. Attól, hogy ahová megy, ott nem fogadják majd be. Megint egyedül lesz. Belépett a gimi kapuján, és az ajtóhoz ment. Vett egy nagy levegőt, és aztán lenyomta a kilincset. Nos, a hatás durvább volt, mint várta. Csomó megvető pillantás, csomó lenéző szempár. Lehajtotta a fejét és  megsemmisülten, kullogott tovább. Amikor odaért a portásfülkéhez, gondolta, megkérdezi hogy melyik a terme. 
-Csókolom! Meg tudná mondani, hogy melyik a 9/b osztály terme?-kérdezte nagy szemekkel. 
-A Halloween-buli majd novemberben lesz-felelte a portás, nem is hallva a kérdést, melyet neki címeztek ugyan. Úgy nézett ki, hogy a fülét kikapcsolta, de a szemét annál inkább nem. Teljesen leragadt a lány külsejénél. Pedig a belső sokkal fontosabb, ilyen idős korában ezt már tudhatná. Kérdőn nézett Ariadnéra a szemüvege mögül, hogy miért ácsorog még mindig itt, ilyen bizonytalanul, tutyi-mutyin.
-Ja, nem az, hanem, hogy melyik a 9/b terme?-tette fel a kérdést még egyszer, és közben egyre kevesebb esélyt látott arra, hogy befogadják majd.
-Ja-állapította meg a portás elég agyhalott módon, hogy tévedett-A 9/b terme...lássuk csak...-böngészni  kezdett egy nagyon hosszú listát, majd körülbelül 5 perc múlva kijelentette- a 9/b terme az ötödiken, a folyosó végén lesz. 207-es terem-biccentett.
-Köszönöm. Csókolom-köszönt el gyorsan.
- Viszlát-biccentett a portás, és amikor azt hitte, hogy a lány már nem látja, furcsán, gyanakodva nézett utána.
Közben Ariadne elindult fel az ötödikre, és azon bosszankodott, hogy hogyan fog felgyalogolni minden nap oda. Amikor felért körülnézett. Az épület tettszett neki. Vörös téglás építmény, öt emelettel. Megfordult, és visszanézett a lépcsőre, amiről jött. Két dolgot is észrevett. Az egyik, hogy nagyon magasan van, a másik, hogy a negyedik emeleten lévők őt bámulják. Gyorsan elkapta a fejét, és igyekezett nem elbőgni magát. Nehezére esett, de sikerült. Odalépett a teremajtóhoz, vett egy nagy levegőt (megint), és benyitott.
       Az ajtónyílásra mindenki felnézett aki a teremben tartózkodott, és elhallgattak. A tanár még nem volt bent, ez a káoszon is látszott, ami a teremben uralkodott eddig. De most néma csönd lett. De most Ariadne nem megvető pillantásokat kapott. Csak végignéztek rajta, és újra beszélgetni kezdtek. Látszólag kicsit megnyugodott, mert halkan kifújta a levegőt, és halványan elmosolyodott. Aztán találkozott a szeme egy szőke vasalt hajú lánnyal, aki még mindig bámulta, de ahogy Ariadne ránézett, furcsán elkapta a tekintetét. A fekete lány nem foglalkozott vele, inkább körbenézett. Két hely volt, az egyik egy barnás hajú fiú mellett, aki valami számítógépes játékról beszélt folyamatosan, a másik pedig egy világosbarna hajú lány mellett, aki éppen nagy beszélgetésben volt a mögötte ülő két lánnyal, és kicsit furák voltak a ruhái, legalábbis Ariadne nem szokott hozzájuk, feltűnően nagyon színesek voltak. És volt egy homokszínű fejpánt a fején. (?)
-,,Szóval olyan hippisen néz ki".gondolta, és közben tétován letette a táskáját a lány melletti üres helyre, ami így már nem is volt olyan üres. 
-Szia-köszönt rá mosolyogva a hippi lány, majd köszöntek a többiek is.
-Sziasztok-mosolyodott el Ariadne, és kicsit biztosabban ült le, és hallgatta a lányok beszélgetését.
-Szerintem Jace helyesebb a Csontvárosból-mondta el a véleményét egy sötétszőke melírozott lány, akinek piros rúzs volt a száján, és visszafogott, mégis egyedi ruhái voltak.
-Szerintem pedig szánalmas, hogy filmsztárok képei előtt csorgatjátok a nyálatokat és álmodoztok, ahelyett koncentrálhatnátok a való életre, és az igazi fiúkra. Bár most, hogy így belegondolok, álmodozzatok csak, hiszen ha már az igazi fiúk nem nagyon vesznek észre, akkor el kell valamivel terelni a figyelmet, nemde?-szólt bele a beszélgetésbe a másik lány, miközben gúnyos mosolyra húzta a száját. A többiek döbbenten néztek rá, Ariadne pedig végigmérte őt. Baromira gyönyörű volt, nagyon, komolyan. Hatalmas zöldeskék szemét ugyanilyen színű szemhéjfestékkel, és szemceruzával emelte ki, gesztenyebarna haja pedig hullámosan omlott a vállára. Menő, és nőies ruhákat viselt, kifinomult, nem túl sok ékszerrel. Gyönyörű, és nagyon szimpatikus volt egészen addig, amíg meg nem szólalt.
      Nyílt az ajtó, és (újfent) mindenki odanézett. Egy nő lépett be, és odament a tanári asztalhoz, letette a naplót. Barna haja volt, hullámos, és barna szeme, amivel barátságosan nézett körbe. 
-Sziasztok, Rácz Zita vagyok, az osztályfőnök. Nem rég kezdtem tanítani az iskolában. Szerintem az ülésrend maradhat. Vagy van valakinek gondja az ülésrenddel?-nézett körbe, de egy kezet sem látott, úgyhogy rátért a következő témára-Az órarendet lediktálom, de a tankönyvek sajnos csak holnap fognak érkezni, úgyhogy akkor kapjátok. Viszont adok két lapot, az egyiken adatokat kell kitölteni, kérlek figyeljetek oda. A másik pedig egy kis felmérés-szerűség, még mielőtt bemutatkoztok, ezt töltsétek ki. Csak saját gondolatok, megérzések alapján!- az ofő elmosolyodott, körbement a teremben, és mindkét lapot kiosztotta. A teremben csend lett, és mindenki az adatok kitöltésére koncentrált. Addig Rácz tanárnő kicsit nézelődött a teremben, és kíváncsian figyelte leendő osztályát, és elmosolyodott. Az első osztálya. Aztán két jelentkező kezet vett észre. Két egymás mellett ülő lány jelentkezett, és ebben még semmi furcsa nincs. Csakhogy, az egyik lány feltűnően színes, és bohókás ruhákat viselt, így még jobban kiemelve a mellette ülő lány feketeségét. Érdeklődve nézte a két lányt. Vajon miért ültek egymás mellé? Vajon miért szimpatikusak egymásnak? Az ofő már tudta.
-,,Milyen furcsa lehet, hogy ők még nem tudják..."-mosolyodott el, és felszólította Ariadnét.

Szereplők :)

Akkor, kis infó a szereplőkről. Ide csak a becenevüket írom, a teljes nevükről még majd írok később:)


                                                               Ariadne (Adnus)

                                         

Ariadne  a főszereplő lány. Nagyon jól rajzol, legtöbbször otthon egyedül. Az apukájával él, egy panelban. Elég zárkózott lány, de ha valakit megszeret, akkor azt nagyon. Eléggé érzékeny típus, könnyen sír.

Ariana (Annus)

Ariana Ariadne ikertestvére, de -mint láthatjátok- kétpetéjű ikrek. Ariana boldog lány, és kissé őrült is...:) Az anyukájával él, egy kertes házban, egy kutyával. Szeret gitározni, és jó hangja van. Nyaranta állandóan fesztiválokon lóg.

           













Alex


Ő egy gót fiú, bár a stílusa a későbbiekben még picit változni fog ;) Állandóan alszik órán, és ezért ,,lebukott" Ariadnéék osztályába, tehát egy évvel idősebb, mint ők. Általában vidám, és laza. Mivel gót, ezért csak feketét hord, de sajnos az évnyitó miatt ünneplőbe kellett öltöznie, amit láthatólag nehezen visel :)









Szasza

Szasza egy jófej srác, általában ő van a középpontban (és ez egyáltalán nem zavarja). Panelban lakik, közel Alexhez. Jó haverok. Zöldes szeme van.













Dóri

 


Dóri egy baromi szép lány, és ő ezt tudja. Az egója az égboltot súrolja, és beszól mindenkinek. A bunkóság a hobbija. Kitűnő tanuló, csak hogy ezzel is kérkedni tudjon. Nagyon akaratos és parancsolgatós, általában az van, amit ő mond. Van egy húga, és utálják egymást, állandóan megy a vita.






                       


NI Ki

NI Ki egy furcsa lány. Kívülről, belülről. A külseje általában megbotránkoztatja az embereket, de nem nagyon érdekli, megszokta. A haja világoskék, és legtöbbször lágy hullámokban omlik a vállára. Szürkéskék szeme van, és elég sápadt arca. De a belső. Az még a külsejénél is különlegesebb, ugyanis NI Ki hívő. Kötelező olvasmány helyett inkább a bibliát lapozgatja, és dogák előtt sokszor látjuk imádkozni, ami be is szokott jönni, mert kettes-hármassal megússza. Nulla tanulással. Néha verseket ír, hogyha éppen magasröptű gondolatai támadnak.



Penélope (Pe):

Penélope egy külföldi diák, aki Spanyolországból jött ide, és ez a személyiségén is meglátszik. Nagyon temperamentumos, egyenes lány, aki mindig őszinte, erős, de egyben érzékeny is. Imádja a gyerekeket, és már most nagyon jól bánik velük. Év elején még nem nagyon tud magyarul, ezért angolul beszélünk vele.

Ádám

Ádám mindene a számítógép. Hosszú órákon (sőt, napokon) keresztül képes elmerülni a WoW és az Assasins Creed világában, éppen ezért a való élethez nincs sok köze. Nagyon ügyetlen, hiszen mosogatni csak virtuálisan tud, ezért jópár tányért eltört már. Viszont bármit meghackel, csak kérni kell. Amúgy kedves srác, csak hosszú monológjai a számítógép maratonokról, amiket végigvitt, kicsit unalmasak.

Szabi 

Szabi rocker. Jó fej srác, csak néha kicsit ijesztő, mert padokat ugrál át hobbiból. A tanároknak beszól de ez csak természetes. Általában a telóján Metallicát, vagy Black Veil Brides-t üvöltet, és ha zúzósabb  kedve van, akkor megkéri Ádámot, hogy hackelje meg a TV-t, és valami rock adóra headbang-el. Nem tanul valami jól, de súgással általában megússza.

Kyra

Kyra amolyan művészlélek. Egyedi stílusa és ruhái vannak. Szereti az irodalmat, főleg a verseket. Imádja a színházat, a drámákat. Balettozik, és már külföldön is fellép szóló táncokkal, mert nagyon-nagyon ügyes. Olyan négyes tanuló, de igazából neki mindegy, mert a tánchoz és a színházhoz nem kell matek.






Zoé



Elsőre egy hülye p°csának tűnhet, és néha vannak ilyesmi vonásai, de amúgy egy jófej lány, és idővel rájön, hogy nem minden a külső. Egyke gyerek, két laza szülővel, úgyhogy neki mindent szabad


.

Apu

Ő a lányok apukája. A lányok szülei sajnos még kis korukban elváltak. Így Ariadne került az apjukhoz, és Ariana az anyjukhoz. Nagyon jó színész, régen rock bandája volt, ami sajnos már feloszlott, de azért még hallgatja a rockot, ha már nem játssza. Így elég sok zenét ismer. Arany szíve van, hihetetlenül kedves ember, nagyon figyel másokra. Ő igazából sosem nőtt fel teljesen. Tud komoly lenni, ha kell, de valójában ő egy nagyra nőtt gyerek.






                         Hanna (anyu)      
                          
Hanna a lányok anyukája. Amíg Ariana mindennap találkozik vele, addig Araidne két éves kora óta nem látta. Nagyon kedves, és segítőkész, mindig előtérbe helyezi mások igényeit, és csakis utána jönnek a sajátjai. Csodálatosan főz,  nagy állat-, és természetbarát. Mindig vidám, akárcsak a lánya, Ariana.

Egy kis prológus...;)

Halihó Emberek!! :))

Ez a történet két ikerről szól. Nagyon sokat nem szeretnék elárulni, mert úgy már nem lesz izgi ;)

De mivel azt ígértem, hogy prológus lesz, ezért írok ide valamit. :)

Sétálok az üres utcán. Semmi sem mozdul. Hajnal van, semmi nesz, csak a léptem zaja hallatszik néha. Olyan, mintha megállt volna az idő.Semmi sincs, csak én és a gondolataim. Néha ki kell zárni a külvilágot, hogy csak te magad maradj, egyedül, magányosan, és hogy utána, ha elég erős vagy, visszavesd magad az életbe. Könnyebb nem élni. De nem kell mindig a könnyebb utat választani. Felnézek. Elkezdett felkelni a nap...egy könnycsepp szökik a szemembe. Egy új nap kezdete. És ez így fog menni örökké...Hogy mi van az örökké után? Aki tudja, már nem képes elmondani nekünk. Halott. Egyszer mi is azok leszünk. Amíg élsz, azt hiszed, hogy ez mindig így lesz, mert nem tudod elképzelni,  milyen az, ha már nem. De ne ezen rágódjunk!! A könnycsepp lefolyt az arcomon, hogy utána a földre hullván meghaljon. Ez a sorsa. Mindenkinek van valami dolga az életben. Valami küldetése, és csak akkor megy el erről a világról, ha megtette, amit meglehetett. És mit lehet tenni? Erre neked kell válaszolnod, majd akkor, ha te is végigjártad az utad. Ez pedig az én utam...